A Microsoft az amerikai hadseregnek szállít spéci szemüvegeket

2018.11.30. 07:01

Az amerikai hadsereg 480 millió dollárt fizet a Microsoftnak, amiért 100 ezer HoloLens nevű speciális szemüveget kapnak majd.

A katonák a HoloLens szemüvegek segítségével élethűbb gyakorlatokban és edzésen vehetnek részt. Ehhez a Microsoft készüléke a kiterjesztett valóságot (AR) használja. A 480 millió dolláros megbízásért versenyben voltak az AR szektor legnagyobb vállalatai is, köztük a Magic Leap, de a Microsoft nyerte el a kiírást.

A Microsoft már korábban is adott el különböző eszközöket a hadseregnek, a mostani szerződés azonban sokkal szorosabbra fűzi együttműködésüket. A Microsoft szóvivője elmondta, hogy a kiterjesztett valóság segítségével a katonáknak több információ áll majd rendelkezésére, hogy mindig a legoptimálisabb döntést tudják meghozni. Hozzátette, hogy a mostani szerződés tovább erősíti a Védelmi Minisztérium és a Microsoft közti kapcsolatokat.

A hadsereg számára gyártott HoloLens készülékeket éjjellátó eszközökkel és hőérzékelő kamerákkal is felszerelik, és a kiképzés mellett háborús körülmények között is használni fogják őket. A Microsoft a következő két évben szállítja le az első 2500 darabot.