Idén már 100 milliárdot kaszálhat a Huawei

Huawei, logó
3082548 04/25/2017 Huawei pavilion at the International Exhibition for Information and Communications Technology Sviaz - 2017 in Moscow. Kirill Kallinikov/Sputnik
Vágólapra másolva!
A Huawei bevételei idén először meghaladhatják a 100 milliárd dolláros szintet – közölte a kínai technológiai óriás. Ezzel párhuzamosan a legfrissebb adatok szerint meglepően gyengén alakult novemberben a kínai feldolgozóipari hangulat.
Vágólapra másolva!

Igen szép évet zárhat a kínai Huawei, miután a menedzsment közölte, a cég a vártnál némileg jobban teljesített 2018-ban. A vállalat elnöke, Eric Xu kifejtette, a Huawei év első felében 325,7 milliárd jüan (nagyjából 49 milliárd dollár) bevételt hozott össze – írja a CNBC. Tavaly egyébként a technológiai óriás az év egészében 92,5 milliárd dollárnyi bevételt ért el.

A növekedést a különböző üzletágak együttesen erős teljesítménye hajtotta,

de különösen a fogyasztói részleg muzsikált erősen – mely terület ráadásul folyamatosan növekszik. A Huawei jelenleg az amerikai Apple mögött a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója – piaci részesedés alapján.

Kínai meglepetés

Mindeközben meglepő adat érkezett a kínai gazdaságról, ahogy a hivatalos feldolgozóipari beszerzési menedzserindex (PMI) két éve először mutatott stagnáló hangulatot idén novemberben.

A kínai PMI 50 pontra csúszott le az októberi 50,2 pontról.

A PMI esetében az 50 pont fölötti érték növekedést vetít előre, míg az az alatti érték zsugorodást. Az 50 pont tehát azt jelenti, hogy az iparági szereplők semleges pozíciót vettek föl a következő hónapra.

Meglepően gyenge szám érkezett a kínai feldolgozóiparból Forrás: AFP/Goh Chai Hin

A fenti adat különösen izgalmassá teszi a napokban esedékes G20-as találkozót is, ahol nem kizárt, hogy lesz valamilyen előrelépés az USA-val folytatott kereskedelmi háborúban. Mindazonáltal mérsékli az optimizmust, hogy csupán kevés elemző számít komolyabb áttörésre a tárgyalások során.

Ezzel együtt az amerikai kormány úgy véli, a kínai gazdaság gyengélkedése, illetve a beszakadó részvénypiacok egyaránt azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államok nyerésre áll a kereskedelmi összecsapásban.

Gyengélkedő kereskedelem

Ebből a szempontból különösen érdekesek a kínai PMI exportra és importra vonatkozó alindexei.

Az új exportmegrendeléseket mérő mutató már a hatodik egymást követő hónapban mutatott zsugorodást,

vagyis 50 pont alatti értéket – novemberben 47 pont volt az októberi 46,9 pont után.

Az importmegrendelések szintén az 50 pont alatt tartományban vannak. A novemberi érték 47,1 pont volt, ami romlás az októberi 47,6 ponthoz képest. Ez pedig visszatükrözi a gyenge belső kereslettel kapcsolatos aggodalmakat.

A kínai export egyébként idén eddig meglepően ellenálló volt, ahogy a kereskedők igyekeztek sietve megelőzni az amerikai vámokat.

Mindazonáltal a megrendelések már hónap óta esnek, megemelve ezzel annak a kockázatát is, hogy egy éles szakadás következhet be, amennyiben az USA január 1-jén újra vámokat emelne.