Egyre több magyar vesz fel személyi hitelt

személyi kölcsön
Vágólapra másolva!
A válság óta tapasztalt legmagasabb szintet érheti el a személyi hitelek állománya Magyarországon. Ezt Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szóvivője mondta, aki szerint már háromszor akkora lehet az ilyen jellegű kölcsönök aránya, mint 2008-ban volt.
Vágólapra másolva!

Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szóvivője péntek reggel az M1 aktuális csatorna vendége volt. Itt azt mondta, hogy véget ért a 2008-as gazdasági világválságot követő hét szűk esztendő, amit az is jelez,

hogy háromszor annyi lehet idén a személyi kölcsön állománya, mint abban az évben.

Elmondta azt is, hogy még nem ért véget az év, de

a karácsonyi időszakban általában megugrik a személyi hitelek száma,

mert nagyon sokan így vásárolnak ajándékokat.

– hangsúlyozta, hozzátéve, nem véletlen, hogy az MNB a napokban kampányt indított, amelyben a körültekintő hitelvásárlásokra hívja fel a figyelmet.

Egyre többen vesznek fel személyi kölcsönt – Illusztráció Forrás: 123RF

A Nemzeti Bank honlapján elérhető egy hitelkalkulátor, amely segítségével bárki ellenőrizheti, hogy mennyi kamattal terhelik egy év alatt a felvett összeget.