Robotok is gyártják a sajtot Mosonmagyaróváron

Óvártej Zrt mosonmagyaróvári üzem
Mosonmagyaróvár, 2018. november 30. Szakember dolgozik az Óvártej Zrt. újonnan átadott üzemcsarnokában Mosonmagyaróváron 2018. november 30-án. MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Másfél milliárdos saját finanszírozású beruházással épített új üzemcsarnokot az Óvártej Zrt., amelynek olasz tulajdonosai az egyik legmodernebb technológiával, friss tejből készítik a Stockholmtól Lisszabonig keresett termékeiket.
Vágólapra másolva!

Az élelmiszeripar csúcstechnológiáját képviselő 1000 négyzetméteres üzemcsarnokot avatott az Óvártej Zrt. A jelenleg naponta 250-300 ezer liter tejet feldolgozó, de akár 400 ezer liter tej és 40 tonna sajt előállítására is képes új gyáregység automatizált gyártósorai, robotizált csomagolási vonalai az egyik legmodernebbek a hazai tejiparban - írja az ÉlelmiszerOnline.

Az Óvártej saját forrásból valósította meg a közel 1,5 milliárd forintos beruházást.

Az új 1000 négyzetméteres üzemegységében stracchino és mozzarella készül. Az 1903-ban alapított sajtgyár öt éve, 2013-ben került a Valcolatte családi cég tulajdonába.

Az Óvártej Zrt. üzeme Mosonmagyaróváron a vállalat új üzemcsarnoka átadásának napján Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A hazai és a környező országok sajtkínálatának bővítését az olasz tulajdonosok friss tejből és a magyarországi munkaerő megtartásával valósítják meg.

Az Olaszország Emilia-Romagna tartományában található cégcsoport tagjaként az Óvártej egész Európába, illetve a közel-keleti piacokra is termel.

Carlo Volpe, az Óvártej Zrt. igazgatója jelezte: az üzemben folyó termelés megfelel az International Featured Standard (IFS) és British Retail Consortium (BRC) minősítéseink, vagyis a legmagasabb biztonsági és élelmiszer-minőségi előírásoknak.

Szakember dolgozik az Óvártej Zrt. újonnan átadott üzemcsarnokában Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A jelenleg 140 főt foglalkoztató mosonmagyaróvári cég az elmúlt öt évben megnövelte a gyártási hatékonyságát, ezáltal nőtt a versenyképessége, és így képes dolgozóinak olyan munkahelyet biztosítani, amely a jelenkor elvárásainak megfelel. Az elmúlt három évben Mosonmagyaróváron megduplázták a feldolgozott tej mennyiségét.