Itt a bejelentés: 80 ezer vállalkozásnak csökkenhetnek jövőre a közterhei

kisvállalkozás vállalkozás üzlet workshop megbeszélés
43947358 - business.
Vágólapra másolva!
A napokban kapja meg a személyes tájékoztatást az a mintegy 80 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább tízszázaléknyi közterhet spórolna jövőre - jelezte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

A kiva jelentős adócsökkentést jelent a kisvállalkozások számára a korábbi adózási formákhoz képest, csak idén már több mint 35 milliárd forintot spóroltak meg a vállalkozások.

A napokban az Ügyfélkapun keresztül mintegy 80 ezren kapnak tájékoztatást az adóhivataltól arról, hogy jövőre megéri a kivát választani.

A Pénzügyminisztérium szakértői által megállapított módszer alapjául a korábbi évek beszámolói, bevallásai szolgálnak. Így nem kizárt, hogy az idei vagy a jövő évre várható eredmények, esetleges beruházási, foglalkoztatásbővítési tervek alapján jóval több olyan cég van, amelyiknek megérné a váltás - tette hozzá az államtitkár.

A próbaszámításokat éppen ezért minden cégnek érdemes elvégezni, hiszen a megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénz spórolható meg törvényi keretek között.

A döntésben segít a Pénzügyminisztérium kivakalkulátora - jegyezte meg.

43947358 - business Forrás: 123RF

Izer Norbert elmondta, hogy a kedvezményes adófajták közül a kisadózók tételes adója (kata) a legnépszerűbb, majdnem minden negyedik vállalkozó így teljesíti közteher-fizetési kötelezettségét. A katások több mint 300 ezres tábora mellett a kivát is 29 ezren választották. Létszámuk 2016-hoz képest megnégyszereződött. "Ráadásul számításaink szerint ez a tendencia folytatódhat, hiszen még mindig több tízezer cégnek érné meg az adónemváltás" - mondta. A kedden induló kivakampány közvetlenül a cégvezetőknek szól.

- hangsúlyozta az államtitkár.

Kik választhatják a kiva-t?

A kivát azok a legfeljebb 50 munkavállalót alkalmazó vállalkozások választhatják, amelyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az egymilliárd forintot. A kisvállalati adó alapja személyi jellegű kifizetések és a kifizetett osztalék összege, amelyet csökkent a nettó tőkebevonás is. Az adó mértéke az adóalap 13 százaléka, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.

Izer Norbert elmondta azt is, hogy 30 ezer cég esetében a korábbi évek bevallási adatain nyugvó számítást is tartalmaz az adóhivatal levele. A rendelkezésre álló bevallási és foglalkoztatási adatok alapján az adóhivatal közli azt is, hogy

mennyi közterhet spórolhatna meg a cég, ha számviteli és egyéb adatai pontosan úgy alakulnának 2019-ben, mint 2017-ben.

További mintegy 50 ezer cég talál a napokban tájékoztatást a tárhelyén, esetükben azonban a számítás kellően pontos elvégzéséhez szükséges adatok egy része nem állt rendelkezésre. Az adónem választásával ugyanakkor valószínűleg ők is jól járnának, hiszen az elérhető adatok alapján a megtakarítás esetükben is több mint tíz százalékra becsülhető - hangsúlyozta.

A pontos köztehercsökkentés összegét ők maguk is kiszámolhatják a Pénzügyminisztérium kivakalkulátorával, az adatok bevitelekor a 2019-re vonatkozó döntések (pl. ha nő az alkalmazottak száma vagy a fizetése) mindenképp érdemes figyelembe venni - javasolta az államtitkár.