A mostani növekedési ciklus a magyar gazdaság sikertörténete

alkatrész dolgozik ÉPÜLET férfiak munkában Foglalkozás futómű gyár gyári munkás HÉTKÖZNAPI SZEMÉLY
Győr, 2011. november 8. A győri Rába járműipari gyárának futóműgyártó részlegében Dorfinger Károly csoportvezető a szállítandó futóműveket ellenőrzi. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kötelező nyilvános vételi ajánlatot tett 2011. november 7-én a Rába Nyrt. valamennyi részvényére 815 forintos részvényenkénti árfolyamon. Az ajánlattevő által megszerzett részvények a magyar állam tulajdonába kerülnének, a vagyonkezelési jogot az MNV gyakorolná. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A Magyar Bankszövetség elnöke szerint a mostani növekedési ciklus a magyar gazdaságtörténetbe óriási sikertörténetként fog bevonulni, és Magyarország egy következő válságot sokkal kisebb problémákkal fog átvészelni, mint eddig bármikor az elmúlt száz évben.
Vágólapra másolva!

Patai Mihály a Növekedés.hu-nak adott interjújában azt mondta, hogy "azért különleges ez a mostani helyzet, mert most fordul elő először, hogy van egy tartós növekedési ciklusunk, 7-10 év minimum, és a legfontosabb makro mérlegek rendben vannak".

Az államháztartást fegyelmezetten menedzselik, a fizetési mérleg és a külkereskedelmi mérleg pozitív

- közölte, rámutatva arra, hogy "ez a három mérleg soha nem volt így kézben tartva az elmúlt száz évben".

A győri Rába járműipari gyárának futóműgyártó részlegében egy csoportvezető a szállítandó futóműveket ellenőrzi Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Szerinte ebből az következik, hogy a következő leszálló ágba a magyar gazdaság úgy fog belekerülni, hogy nincsenek egyensúlyi problémái.

Vagyis

"a következő válságot sokkal kisebb problémákkal fogjuk átvészelni, mint eddig bármikor az elmúlt száz évben"

- mondta Patai Mihály.

A Bankszövetség elnöke szerint gazdasági visszaesés nélkül tudja Magyarország a következő ciklust végigmanőverezni, egy nagyon alacsony növekedéssel, de gyengülés nélkül. "Korábban minden válságba úgy mentünk bele, hogy fizetési mérleg és államháztartási deficitproblémákkal küszködött az ország, a külkereskedelmi mérlegünk pedig tradicionálisan deficites volt" - mutatott rá.

Hangsúlyozta: "Most teljesen más a helyzet, és ez Trianon óta nem fordult elő. Ennél jobb állapotban még soha nem volt a magyar gazdaság."

Patai Mihály elmondta azt is, hogy idén 4,5, jövőre 3 százalék feletti növekedést várnak, utána, 2020-ban pedig valamivel 3 százalék alattit.

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke szerint a mostani növekedési ciklus a magyar gazdaság sikertörténete Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A lakáshitelek növekedéséről szólva arról beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Bank tanulva a devizahitelezésből és a válságból,

leszabályozta a folyamatokat és számos esetben "megkötötte" a bankok és az ügyfelek kezét.

Emellett igyekszik a fix kamatozás irányába tolni a piacot. Van még számos olyan szabályozás, amit a közvélemény nem lát, amely az eszköz-forrás gazdálkodást befolyásolja a bankokban. Nagyon körültekintően szabályozott a következő 10-30 évre a lakossági hitelnyújtás - mutatott rá.

Arra a felvetésre, hogy a magyarok egyre több készpénzt tartanak otthon, Patai Mihály aggasztónak nevezte, hogy az állomány az elmúlt öt évben megduplázódott, 2400 milliárd forintról 5000 milliárd forintra emelkedett. Ezt a pénzügyi tranzakciós illetéknek köszönhetjük - tette hozzá.

Patai Mihály közölte, jövő júliustól bevezetik az azonnali fizetési rendszert, az "instant paymentet". Ezzel a világszínvonalú technológiával

mindenkinek az utalása öt másodpercen belül teljesül, bármikor is utal

- magyarázta.

Európában csak öt országban van ilyen és ott sem teljeskörűen nyújtják a bankok, majd hozzátette: ha ez bekövetkezik, akkor a tranzakciós illetéket is újra lehet gondolni, és az viszont az egész készpénzállományra is hatást gyakorol majd.