Az EXIM hitelfolyósítása idén is meghaladja a 300 milliárd forintot

Századvég konferencia 2017 május 31-én

Jákli Gergely, az Exim Bank vezérigazgatói kabinet igazgatója Századvég konferencia 2017 május 31-én

Jákli Gergely, az Exim Bank vezérigazgatói kabinet igazgatója
Századvég konferencia 2017 május 31-én Jákli Gergely, az Exim Bank vezérigazgatói kabinet igazgatója
Vágólapra másolva!
Szakmai konferenciát szervezett az EXIM szerda délelőtt Bábolnán, ahol elhangzott, hogy idén – az egymást követő ötödik évben – az EXIM folyósított hiteleinek összege meghaladja a 300 milliárd forintot. A rendezvényen ismertették az agrárágazati szereplők részére elérhető Exportélénkítő Program termékeit, az ágazatban rejlő lehetőségeket, és a szektort érintő jövőbeni kilátásokat, írja a bank közleményében.
Vágólapra másolva!

A rendezvényt azzal a céllal szervezte meg az EXIM, hogy minél szélesebb körben ismertesse új Exportélénkítő Programjának termékeit, melyek immár elérhetőek az agrárágazatban tevékenykedő vállalkozások és azok beszállítói számára is.

Dr. Ponevács-Pana Petra beruházások ösztönzéséért felelős helyettes államtitkár előadásában kiemelte, hogy a mezőgazdaság aránya a GDP-n belül az elmúlt öt évben enyhén nőtt, 3 és 4 százalék között mozgott. „Az agrárvállalkozások hitelállománya 350 milliárd forint körül alakul 2015 óta. Ennek 77,2 százalékát forinthitelek, 22,8 százalékát devizahitelek adták 2017-ben. Ebben az évben a forinthitelek 90 százaléka éven túli, 10 százaléka pedig éven belüli hiteltermék volt." - tette hozzá.

Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár ismertette a mezőgazdasági szektor aktuális helyzetét és kilátásait. Elmondta:

A mezőgazdaság közeljövőjét meghatározó trendek közül a helyettes államtitkár kiemelte a precíziós gazdálkodás, és a digitalizáció szerepét.

Jákli Gergely, az Exim Bank vezérigazgatója Fotó: Szabó Gábor - Origo

Jákli Gergely az EXIM vezérigazgatója előadásában hangsúlyozta, hogy az Exportélénkítő Program termékeivel

a teljes agrárszektor vertikumát lefedik.

A bank által refinanszírozott kereskedelmi banki hitelállomány átlag kamata ez évben 1,73 százalék volt. Ezek olyan fix kamatozású hitelkonstrukciók, amelyekkel a vállalkozások kiszámítható és hatékony gazdasági működését, továbbá nemzetközi versenyképességük növekedését segítik elő – tájékoztatott a vezérigazgató.