100 ezer embert bocsát el a világ legnagyobb takarítóvállalata

burj khalifa, burdzs kalifa, dubai, dubaj, illusztráció
A Picture taken on September 29, 2010 shows workers cleaning the windows of the Dubai's Burj Khalifa building, the world's tallest tower. AFP PHOTO / JOEL SAGET
Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb takarítóvállalata, a dán ISS, munkavállalóinak ötödétől, mintegy 100 ezer munkavállalótól válhat meg globálisan – jelenti a Bloomberg.
Vágólapra másolva!

A lap úgy tudja, a drasztikus létszámleépítés mögött az áll, hogy a cég kivonul azokból a régiókból, amelyek a legkevesebbet teszik hozzá üzleti eredményükhöz. Ez elsősorban Kelet-Európa és Ázsia feltörekvő országait érinti.

Összesen 13 országot hagyhat ott a nagyvállalat. Ezt követően a foglalkoztatottak száma nagyjából 390-400 ezer fő lesz világszerte.

Illusztráció Forrás: AFP/Joel Saget

A kiszivárgott információk szerint Thaiföld, Fülöp-szigetek, Malajzia, Brunei, Brazília, Chile, Izrael, Észtország, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia és Románia lehetnek azok az országok, ahol beszüntetik tevékenységüket.

Ezek az országok a vállalat éves bevételének csak 12 százalékát, eredményének pedig 8 százalékát adják.

A koppenhágai székhelyű cég a jövőben a nagyobb hasznot hozó piacaira kíván koncentrálni.

A cég vezérigazgatója szerint elsősorban a nagyvállalati ügyfelek piacán kell jelenlétüket növelni.

Ezek globális piaca közel 400 milliárd dolláros.

A vállalat éves növekedésének mintegy 45-50 százalékát ezek a cégek biztosítják megrendeléseik révén, ám az ISS a teljes piaci szegmens mindössze 2 százalékát uralja.

A dán vállalatnál abban bíznak, a nagy volumenű változtatásokkal az idénre 3 százalék körülre várt éves növekedési ütem 4-6 százalékra emelkedhet.