Digitális analfabéták a kkv-k

Universal Robots, robotok, robotkar
Vágólapra másolva!
Mindössze 10-20 százalékra tehető azon cégek aránya, amelyek az utóbbi időben érdemben nekiálltak a digitális transzformációnak – mondta a növekedés.hu-nak Ságodi Attila, a KPMG vezetési tanácsadásáért felelős partnere.
Vágólapra másolva!

A hazai kkv-k lemaradása jelentős az európai társaikhoz képest, és már azt sem egyszerű megmondani, hogy mi is számít digitalizációnak. A cégek sokszor úgy gondolják, már az is ide tartozik, ha beszereztek néhány új laptopot, számviteli programot, vagy fejlettebb eszközök segítségével látják el a menedzsmentet információkkal, véli Ságodi.

Hiába van azonban külön megoldásuk a számlázási rendszer átalakítására, a könyvelés digitalizációjára vagy akár a vállalatirányításra, ha ezek az elemek nem alkotnak egységes egészet és nem változtatják meg a vállalati kultúra egészét.

Amennyiben a cég vezetése nem rendeli alá a teljes üzletmenetét a digitális átalakulásnak, akkor a folyamatok továbbra is bonyolultak és munkaerő-igényesek maradnak, miközben mindenki erőforráshiányra panaszkodik. Az is igaz ugyanakkor, hogy sok esetben a cégvezető maga ódzkodik az új technológia bevezetésétől. Ennek legfőbb oka, hogy az átalakítás konfliktusokat is gerjeszthet, sőt akár munkaköröket tehet feleslegessé, amit a társaság nem akar felvállalni.

A kkv-k esetében főként a háttérterületek automatizálása jöhet szóba Forrás: Universal Robots

A váltáshoz az is kell, hogy a cég rendelkezzen naprakész üzleti tervvel, legyenek jövőbeli elképzelései, vagyis ne csak puszta technológiai fejlesztésben gondolkodjon, hanem üzleti transzformációban.

Annál is inkább, mert ezek az átalakítások akár több millió forint ráfordítást is megkövetelhetnek.

A kkv-k esetében főként a háttérterületek automatizálása jöhet szóba, de komoly szerepet kaphat a digitalizálás a fogyasztói igények pontosabb felismerésében, jobb megértésében, illetve a testreszabott termékfejlesztés kialakításában.

A digitalizálás ugyanakkor nemcsak a kkv-k számára fontos. A nagyvállalatok működését is alapvetően alakíthatja át a transzformáció. Fontos, hogy itt sem az egyes területek okosítása a cél, hanem a teljes digitalizáció.

Hazánk lemaradásban van, az Európai Unió Digitális gazdaság és társadalom indexe (DESI) szerint a 28 uniós tagállam között Magyarország a 23. helyen áll.

Különösen nagy a lemaradásunk a vállalati működés digitalizációja, a digitális technológiák integráltsága területén. Komoly kihívást jelent a cégek számára a megfelelő szakember hiánya is: hiába vannak ugyanis innovációs befektetések egy vállalatnál, ha nincsenek emberek, akik végrehajtják azokat.