Szabadon felhasználható agrárhitel az OTP Agrártól

H. Szabó Sándor, légi fotós
Harsány, 2010. június 10. Légifelvétel a belvíz kígyózó levonulásának nyomáról egy termőföldön Harsány közelében. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Vágólapra másolva!
Tavaly a mezőgazdaság adta a GDP 3,3 százalékát, amit több mint 470 ezer vállalkozás és vállalkozó ért el. Közülük azonban csak 13 ezer a társas vállalkozás, a többiek őstermelők vagy egyéni vállalkozók, azaz nem éppen rájuk szabták a klasszikus vállalati hiteleket. Az OTP Agrár új megoldásával az agrárvállalkozások széles köre oldhatja meg finanszírozási problémáit, legyen szó egy 1 millió forintos kisgép beszerzésről, vagy akár termőföld vásárlásról.
Vágólapra másolva!

Rég nem látott lendületet vett a vállalati hitelezés. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint az első félévben az egy évvel korábbihoz képest 12 százalékkal bővült a kihelyezett vállalati hitelek értéke, ugyanez az arány ráadásul a kkv szektorban még magasabb, 16 százalék.

Az agrárágazat speciális igényeit figyelembe véve alakította ki rugalmas, a piacon – legalábbis a gazdasági válság óta – újnak számító hitelkonstrukcióját az OTP Agrár.

Az Agrár Fejlesztési Hitel részint termőföld vásárlásra fordítható, de a hitelcél megjelölése nélkül akár szabadon is felhasználható.

Előbbi esetén a fedezet maga a termőföld, szabad felhasználáskor pedig bármilyen olyan ingatlan bevonható, amely a hitelt felvevő vállalkozó, mint magánszemély tulajdonában van. A hitel összege legalább 1, de akár 150 millió forint is lehet, így kisebb beruházásokra, de nagyobb fejlesztésekre egyaránt felhasználható.

Az OTP Agrár Fejlesztési Hitelét még az őstermelők vagy egyéni vállalkozók is felvehetik, nem csak a kkv-k Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

A fedezet biztosítása mellett az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány 80 százalékig vállal kezességet a konstrukcióhoz. Így az érdeklődők

minimum öt, maximum tíz, földvásárlásnál pedig húsz éves futamidővel tudnak tervezni, három havi BUBOR plusz 3 százalékos kamat mellett.

Az új hitel igen gyors átfutású: a feltételek teljesülése esetén, a fedezetként szolgáló ingatlan értékbecslése után pár napon belül folyósít a bank.

A feltételek igen egyszerűek: nincs szükség készfizető kezes magánszemély bevonására, vagy üzleti terv készítésére, sőt ha a fedezet megfelelő, akár a termőföld teljes vételára is meghitelezhető.

Az új terméket nem csupán gazdák igényelhetik: termőföld vásárlás esetén minden olyan vállalkozói OTP ügyfél kérheti, aki a földforgalmi törvény szerint vásárolhat földet, míg szabad felhasználásra a nem kezdő egyéni és társas vállalkozói OTP ügyfelek, illetve őstermelők vagy családi gazdaságok vezetői is élhetnek a lehetőséggel. További részletek az OTP Agrár oldalán olvashatók.