Maradt 450 ezer forint a frissen végzett programozók fizetése

2018.12.18. 07:16

Stabilan havi bruttó 400-450 ezer forint között mozog a frissen végzett programozók várható bére, miközben folyamatosan bővül a felvettek köre. Túlkínálattól azonban nem kell félni, hiszen a teljesen hagyományos vállalatoknál is egyre nagyobb az igény rájuk.

Rendszeresen összeírja a kurzusait elvégző tanulók elhelyezkedéskor kapott első fizetésének mértékét a Codecool Programozóiskola.

Továbbra is ígéretes, havi 400-450 ezer forint között mozgó bruttó bérre számíthatnak az innen kikerülő tanulók. 2017-től 2018 júniusáig felfele kúszott a kezdőik bére, a most 2018 őszén álláshoz jutóknál azonban már csak stabilizálódás volt megfigyelhető, az 500 ezres határig nem mentek.

A Codecool szerint megállt a programozói fizetések emelkedéseFotó: Hirling Bálint - Origo

Miközben a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, betöltetlen álláshelyek számáról készült jelentését egyértelműen történelmi rekordnak minősíti mindenki, abban továbbra sincs konszenzus, hogy valójában mekkora is a munkaerőhiány mértéke az egyes iparágakban. Míg a KSH háromezer ember hiányát mutatja ki az informatikai és távközlési szektorban, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége akár harmincezret sem tart elképzelhetetlennek.

"A lengyel és magyar vállalatoknál azt tapasztaljuk, hogy az új álláshelyek meghirdetése mellett folyamatosan nő az igény a meglévő dolgozóik átképzésére vagy továbbképzésére is. Magyarul a digitalizálódó ipar tehát nem csak új, statisztikailag számontartható álláshelyeket teremt, hanem igazodást vár el a meglévő foglalkoztatottaktól is" – mondja Boda József ügyvezető.

Összességében tehát nem valószínű, hogy a meglévő képzési piac képes lenne utolérni az igényeket, vagy bármikor túlkínálat lépne fel programozók terén. A cégek most már végleg szakítottak azzal az előítélettel, hogy ezek a munkakörök csak „született" programozókkal tölthetők fel.