Itt mindent megtudhat az üzletek ünnepi nyitvatartásáról

Westend City Center, Véresre vertek valakit a Westendnél
Karácsonyi díszítés Budapesten, a WestEnd City Center bevásárlóközpontban advent első vasárnapján, 2015. november 29-én
Vágólapra másolva!
Decemberben a legtöbb bolt a szokásosnál hosszabb ideig tart nyitva, de december 24-én legkésőbb 14 óráig kötelező bezárniuk – mondta el az InfoRádiónak Vámos György, a Magyar Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Vágólapra másolva!

Az üzletek nyitvatartása a naptári beosztásra tekintettel lényegében nem változik az előző évekhez képest, hiszen a decemberi arany hétvégén a boltok nyitva lesznek. Az ünnepi időszakban egyébként már hétköznap is később zárnak a megnövekedett forgalom miatt.

– hívta fel a figyelmet Vámos György.

Szerinte nincs főszabály arra vonatkozóan, hogy ki mennyivel tart tovább nyitva, de a bevásárlóközpontokban szinte kötelező is vállalni a hosszabb nyitvatartást.

Nagyon fontos tudni viszont, hogy december 24-én – kevés kivételtől eltekintve, mint például a benzinkutak, a non-stop üzletek vagy a szórakozóhelyek – kötelező 14 órakor bezárniuk a boltoknak.

Karácsonyi díszítés Budapesten, a WestEnd City Center bevásárlóközpontban Forrás: MTI/Balogh Zoltán

December 25-26-án a boltok zárva lesznek, bár kivételek ekkor is akadnak; az előbb említett boltokat kell figyelembe venni, illetve akár virágboltokat, édességboltokat is. Ezt követően a szokásos nyitvatartásra számíthatunk.

December 31-én az üzletek korlátozottan lesznek nyitva – ez esetben a boltok a korábbi tapasztalataik alapján fogadják a vásárlókat –, január 1-jén pedig kevés kivétellel minden üzlet zárva lesz.