600 ezer euróra pályázhatnak a startupok 2019-ben az EIT-nél

A novemberi döntő résztvevői
Vágólapra másolva!
Az EIT (Európai Innovációs és Technológiai Intézet) által szervezett versenyekre több, mint 200 csapat jelentkezett az EIT egészségügyi, nyersanyagtudományi és élelmezésügyi témákban, a győztesek több, mint 200 ezer euró támogatásban részesültek. 2018-ban kétszer annyi csapat jelentkezett a programokra, mint tavaly.
Vágólapra másolva!

Idén 67 csapat nyújtott be pályázatot az EIT egészségügyi, élelmezés- és nyersanyagtudományi üzleti ötletek számára kiírt versenyében, közülük az EIT 21 csapatot juttatott tovább a személyre szabott, tematikus mentor programjába; 5-öt az egészségügy, 6-ot az élelmezésügy, és 10-et a nyersanyagtudomány szakterületekről, ezen belül 5 elsődleges, 5 pedig másodlagos nyersanyagokkal foglalkozó team volt. A novemberi döntőben nemzetközi zsűri előtt az élelmiszer és az egészségügy szekció győztese 10 ezer eurót nyert, a második helyezett 7 ezer, a harmadik pedig 5 ezer eurós díjban részesült. A első és másodlagos nyersanyagokkal foglalkozó csapatok első helyezettei 10 ezer eurót kaptak, a másodikok 5 ezer, a harmadikok pedig 2500 euró jutalmat vehettek át.

2018 év elején az EIT Health három, összesen 135 ezer euró díjazású startup versenyt írt ki,

ezek részei voltak az InnoStars Awards, a European Health Catapult tréning és verseny program, valamint a HeadStart Funding.

A novemberi döntő résztvevői Forrás: EIT Health

Az InnoStars Awards kategória több, mint ezer versenyző közül kiválasztott nyertese egy litván cég, az Oxipit, amely 25 ezer eurót nyert a terméke validálásához. Az Oxipit mesterséges intelligenciát alkalmaz az orvosi képalkotáshoz a mellkas röntgen során.

Két első helyezést és a vele járó 12-12 ezer eurós díjat adtak át a HeadStart Funding kategóriában.

Az egyik díjat az olasz HeartWatch csapata kapta, a másikat pedig a Koatum nevű cég. A HeartWatch egy SaaS (szolgáltatott szoftver) megoldás, amely intelligens értesítéseket készít a legközelebbi gondozónak a betegek nagyobb biztonsága érdekében. Optikai szenzorokra támaszkodva a fejlett számítógépes látás és az intelligens gépi tanulási analitika saját fejlesztésű kombinációját használja, hogy ellenőrizze az egyébként nem felügyelt betegeket. A Koatum egy orvos technológiai vállalat, mely személyre szabható, bioaktív megoldásokat dolgozott ki a gyulladás megelőzésére és a csont integráció gyorsítására a gyorsabb, fájdalommentes gyógyulás érdekében.

A European Health Catapult versenyben a SyNoesis, a Parkinson kór elleni terápiát kidolgozó startup nyert első díjat a biotechnológia területén, a mesterséges intelligencián alapuló neurodegeneratív betegségek korai jeleit kimutató NeuroPsyAI második helyen végzett a digitális egészségügy kategóriában, a Hydrustent csapata pedig, akik biológiailag lebomló antibakteriális sztentet fejlesztettek ki, harmadik helyezést értek el az orvostechnológia kategóriában.

A 2019-es InnoStars Awards programra termékkel, vagy prototípussal már rendelkező, vagy már jogi személyként működő startupok jelentkezését várja az EIT 2019. március 27-ig. Az EIT Health

helyi vagy nemzetközi piacra lépést támogató több mint 600 ezer euró összdíjazású

vállalkozás fejlesztési programokat ír ki 2019-ben.