Ezek voltak 2018 újdonságai a hazai bankszolgáltatásokban

online vásárlás bankkártya hitelkártya Szeptemberi pénzhoroszkóp
Vágólapra másolva!
Szerettünk volna számadást készíteni a legsikeresebb 2018-as hazai banki újdonságokról a lakossági üzletágban. A bankok válaszai alapján bemutatjuk, mivel robbantottak bankot a magyarok a tavalyi évben.
Vágólapra másolva!

Bankkártyás fizetés és személyi kölcsön igénylés mobilalkalmazáson keresztül

A Budapest Bank, mely tavaly ősszel sikeresen vezette be idehaza a bankkártya rendszerek Rolls-Royce-át, a Budapest Mobil Internetbankkal aratott nagy sikert a 2018-as évben. Ez nem is csoda, hiszen a Budapest Bank már évek óta jelentős fejlesztéseket fektet a mobilfizetésbe, s tette ezt már akkor is, amikor még nem voltak ennyire körülhatárolva a fizetési megoldások, mint manapság, amikor eldőlni látszik, hogyan is fogunk fizetni a jövőben a mobiltelefonunkkal.

Tavaly júniusban a Budapest Bank is bevezette az érintéses bankkártyákhoz hasonló mobilappos fizetés legkorszerűbb, mobilszolgáltatótól független változatát,

a banki appok közül pedig elsőként náluk lehet bankkártyával befizetni a QR-kódos sárga és fehér csekkeket anélkül, hogy kimozdulnánk az otthonunkból.

Szintén a mobilalkalmazását említette a CIB Bank a 2018-as sikertermékek között, mely bár nem előző évi fejlesztés, de tavaly futott fel a mobilalkalmazás azon újdonsága, melynek keretében a hitelintézet teljesen online folyamatban kínál személyi kölcsönt meglévő ügyfeleinek,

az igénylés kezdetétől számítva akár 7 percen belüli folyósítással, és ez nem elírás.

Minden ötödik személyi kölcsön igénylés már ezen a csatornán történik a CIB-nél. Egyébként a CIB honlapján a bankkal még semmilyen kapcsolatban nem álló ügyfelek is akár 30 percen belül egy teljesen online folyamatban igényelhetnek - és folyósítással együtt meg is kaphatják - a személyi kölcsönt vagy ennyi időn belül nyithatnak egy bankszámlát.

Az Erste Banknál tavaly a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek hasítottak, melyeket az elsők között vezetett be a bank. A hosszú távra is fix és kedvező törlesztőrészleteket kínáló konstrukció bírálata az értékbecslés rendelkezésre állásától legfeljebb 15 napon belül megtörténik, s kedvező elbírálás esetén a kölcsönt akár 2 munkanapon belül is folyósítja a bank. A gyorsaságban az is segít, hogy az Erste biztosítja a földhivatali ügyintézést,

a tulajdoni lap, illetve – szükség esetén – a térképmásolat díját átvállalja, az értékbecslés és a közjegyző díját pedig visszatéríti, összesen akár 150 ezer forint értékben.

A K&H Banknál is sikeres volt tavaly a bankfiók felkeresése nélkül, 30 perc alatt teljesen online igényelhető személyi kölcsön. Megközelítőleg évi 44 ezer oldal papírt spórol meg a K&H ezzel, de jól járnak az ügyfelek is a fix kamatozással - a legalacsonyabb kamat 7,49 százalék, a teljes hiteldíj-mutató 8,1-13,8 százalék. Az év első 9 hónapjában több mint 22 milliárd forint értékben folyósított új személyi kölcsönöket a K&H Bank, ami 17 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten.

A mobiltelefonok egyre nagyobb szerepet kapnak a hazai bankszolgáltatásokban: a mobilos fizetés mellett már létezik mobilapplikáción keresztül igényelhető személyi kölcsön is Forrás: Pixabay/Tero Vesalainen

A kártyás fizetéskor visszajáró „aprót" gyűjtő program és takarékszámla magas kamattal

A magát közösségi banknak nevező MagNet Bank tavalyi újdonsága a Házhozszámla volt, mely a teljesen online igényelhető bankszámlák alternatívája. Ugyanúgy az otthonában, bankfiók felkeresése nélkül nyithat bankszámlát az ügyfél, de itt nem elektronikusan, hanem papíron kell aláírnia a szerződést,

amit viszont díjmentesen házhoz visznek a számára bárhol az országban.

A MagNet másik újdonsága egy érdekes és hasznos konstrukció, az Apránként Megtakarítási Program, mely szinte észrevétlenül gyűjti az ügyfél pénzét azzal, hogy

a kívánt 10, 100 vagy 1000 forintra felkerekített bankkártyás vásárlásaiból a visszajáró aprót automatikusan összegyűjti évi 0,4 százalékos kamatozással.

A kitartó ügyfelek 0,2 százalékos kamatprémiumot is kapnak.

A Magyar Cetelem Banknál a takarékszámlára hívták fel a figyelmünket, mely azért is újdonság, mert a Cetelemnek korábban sohasem volt betéti konstrukciója, mindig csak hiteleket és hitelkártyát kínált korábban.

A Cetelem Takarékszámla egész kiemelkedő kamatokat kínál, lekötés nélkül évi 1,5 százalékot, lekötve pedig évi 2 és 2,8 százalék közöttit, a lekötési időtől függően.

A Cetelem Joker hitelkártyája akár 3 hónapos kamatmentes havi részletfizetést kínál a szerződött bolti és internetes kereskedőknél Forrás: Shutterstock

A bank Joker hitelkártyája is jól szerepelt tavaly. Ennek érdekessége, hogy a kamatmentes visszafizetés (havi részletekben) a hitelkártyáknál megszokott legfeljebb 45 nap helyett itt három hónapig is elhúzható, de 5 vagy 10 hónapos részletfizetésre is kedvezőbb a hitelkamat, mintha a kártyabirtokos nem kérné a részletfizetést. A megoldás hátránya ma még, hogy kevéssé elterjedt: a részletfizetés csak a szerződött kereskedőknél kérhető, egész pontosan ott, ahol ezt a POS terminál vagy webshop felajánlja, ott viszont egyetlen gombnyomással részletfizetéssé váltható bármilyen 20 ezer forint feletti fizetés.

Visszatérítés az energiaszámlából az NKM gáz- és áramszolgáltatása esetében

Az MKB Bank az Energia Plusz Hitelkártyára hívta fel a figyelmet, mely 2018 októberében indult NKM Nemzeti Közművek Zrt.-vel együttműködésben.

A hitelkártya egyenként 10 százalék, de legfeljebb havi ezer forint pénzvisszatérítés nyújt az NKM Földgázszolgáltató Zrt. és az NKM Áramszolgáltató Zrt. részére adott csoportos beszedési megbízások összegéből,

amennyiben azok sikeresen teljesülnek a hitelkeretből. Ezen felül 1 százalék, de legfeljebb havi 5 ezer forint pénzvisszatérítést kaphat a kártyabirtokos minden belföldi és külföldi vásárlása után.

Szintén figyelmünkbe ajánlotta az MKB a Mosoly Személyi Kölcsönét, mint 2018-as sikertermékét. A kölcsön előnye a ügyfelek számára ingyenesen biztosított hitelfedezeti biztosítás. A kölcsön kamata jövedelemjóváírást vállaló ügyfelek esetében évi 10,99, illetve 7,99 százalék.

Kamatgaranciás személyi kölcsön és akár 20 évig fixen kamatozó jelzáloghitel

A Sberbank nem fűzött kommentárt ajánlatához, de az év legsikeresebb lakossági termékeként hivatkozott a Fair személyi kölcsönére, melyre kamatgarancia jár. A kamat évi 6,95 százaléktól indul, a kölcsönösszeg pedig egymillió ezer forinttól akár 7 millióig terjedhet, hozzá teljes hitelügyintézéssel az ügyfél otthonából.

Az UniCredit Banknál a Stabil Kamat Lakáshitel volt a slágertermék tavaly, mely egy

5-20 év közötti éves lépésközzel választható futamidő alatt végig fix kamatozású jelzáloghitel.

Aki kamatemelkedésre számít, vagy legalábbis nem gondolja, hogy a hitelkamatok ennél jobban csökkenni fognak, annak kiszámítható egy ilyen hitel, hiszen a kamatkörnyezet változása esetén sem kell többet fizetnie később, ellentétben más bankhitelekkel.

Az UniCredit Banknál akár 20 évre is lefixálható egy jelzáloghitel kamata, s ezáltal törlesztőrészlete Forrás: Shutterstock

A bank másik újdonsága a Partner Prestige számlacsomag és kiszolgálási modell, melyet 3200 kiemelt vállalati partnerének munkatársai számára kínál a hitelintézet, számos kedvezménnyel. A jóváírási feltétel teljesítése esetén 0 forint lehet a havi zárlati díj és a számla nemcsak díjmentes tranzakciókat, hanem az internetbankot, a Mobil App-ot, az SMS-értesítési szolgáltatást, valamint a Gold betéti és hitelkártyát is ingyenesen kínálja. A folyószámlahitel vagy hitelkártya szolgáltatás is alacsony kamatokkal érhető el, ingatlanvásárláshoz, hitelkiváltáshoz pedig kedvezőbb kamatot kínál a standard jelzáloghitel kamatokhoz képest. Emellett az ügyfelek kiemelt éves kamatot érhetnek el, ha a 2 hónapos, akciós forintbetétbe fektetik megtakarításaikat.