Így vásároljunk tudatosan a karácsonyi rohamban

2018.12.21. 16:37

Alig pár nap van már csak karácsonyig, a város egy felbolydult méhkasra emlékeztet. Aki mostanában kimozdult az utcára, esetleg bevásárlóközpontok közelében is járt, maga is láthatta, hogy egyre fokozódik a hetek óta zajló "szokásos őrület". Sokan vannak, akik az utolsó pillanatra hagyták az ajándékok beszerzését, így most sűrű izgalommal szaladnak üzletről üzletre, hogy megtalálják a megfelelő karácsonyi meglepetést. Ilyenkor azonban az átlagosnál jóval inkább hajlamosak vagyunk arra, hogy hirtelen, meggondolatlanul vásároljunk. Akár lehetőségeinken jóval túlnyújtózkodva. Mit tehetünk azért, hogy ezt elkerüljük? Jagodics Rita marketingszakember válaszol.

Mindenekelőtt érdemes elgondolkodnunk azon, hogy egyáltalán miért alakul ki a már említett karácsonyi "őrület". Több minden is közrejátszik. Ez egy társadalmi szokás - mondja Jagodics Rita hozzátéve azt is, hogy sokan ezzel együtt a saját maguk megnyugtatására is vásárolnak, mondván "ő egy rendes ember". Ám az okok között több gazdasági hatást is megnevezhetünk. Mindenek előtt azt, hogy általában is növekszik a gazdaság. Egyre több helyen jelentős mértékű a béremelkedés, így az embereknek van miből kompenzálniuk azt, hogy alapvetően sokat dolgoznak.

Karácsonyi vásár BudapestenFotó: Polyák Attila - Origo

Tapasztalható egy bizonyos mértékű emelkedő életszínvonal, amit jelez az is, hogy idén rekordméretű, 6 százalék feletti kiskereskedelmi forgalomnövekedést várnak decemberre. Ez azt jelenti, hogy az utolsó hónapban ajándékokra és élelmiszerekre 100-100 milliárdot költenek el a magyarok.

Elkönyveljük magunkban, hogy lehet költekezni

Sajnos az a helyzet, hogy aki utolsó pillanatra hagyja a vásárlást, nem igazán képes már tudatosan cselekedni, mert kapkodni fog - magyarázza a Kereskedelmi Marketing Trendek Kft ügyvezetője. Jagodics Rita szerint erre a helyzetre rájátszik az is, hogy év végén is hatalmas árukészletek állnak rendelkezésre. "Régebben, 15-20 évvel ezelőtt ez nem így volt. Vidékről Budapestre kellett utazni, hogy megfelelő méretű választékot kapjon az ember. Ma már azonban nincs meg az az érzés, hogy lecsúszhatunk valamiről, mert elfogy" - mondja hozzátéve azt is, hogy ma már olyan túlkínálat van, amely miatt kijelenthető, hogy már nincs olyan, hogy valaki üres kézzel menjen haza.

Kis odafigyeléssel megúszhatjuk a túlköltekezést

"Ha már lekéstünk arról, hogy időben vásároljunk, akkor érdemes odafigyelni néhány dologra" - magyarázza Jagodics. Egyrészt ott vannak az ár-összehasonlító oldalak, amelyek segíthetnek abban, hogy ne dőljünk be az karácsonyi időszak előtti felárazásnak, aztán a hirtelen, nem valós "leárazásnak". "Bár úgy látom, hogy felelős kereskedők ma már nem nagyon élnek ezzel az eszközzel" - teszi hozzá.

A marketingszakember szerint ma már nem valószínű, hogy lecsúszunk arról, hogy ajándékot vásárolhassunk - olyan nagy a túlkínálatForrás: Origo

Másrészt rendelkezésünkre áll egy nagyon egyszerű módszer: írunk egy listát, illetve meghatározunk egy értéket, ameddig a pénztárcánk ér. Végül pedig nagyon fontos az önfegyelem azért, hogy tartsuk is magunkat a listánkhoz és az értékhatárhoz!

Az utolsó napokkal kapcsolatban a szakember kiemelte, hogy neten már nem érdemes rendelni, hiszen ilyenkor már nem fogják tudni kiszállítani a termékeket. "Néhányan voltak, akik azt mondták, hogyha 20-ig, vagy 21-ig leadják a rendelést, akkor megoldják a szállítást, ám tudnunk kell, hogy a logisztikai cégek sem tudnak felkészülni egy jelentősebb rohamra. Egy bizonyos mértékig lehet tervezni, de a hullámok tudnak meglepetéseket okozni".

Figyeljünk az elárazásokra!

Sok üzletbe nagyobb árukészletet rendeltek be a karácsonyi szezonra, sőt, nem ritka az sem, hogy a portfólión is bővítenek ilyenkor.

Ezért aztán előfordulnak elárazások is. "Új húsok, új ruhák, italok, rengeteg újdonság mindenhol, ráadásul rengeteg az akció is, kevesebb az eladó, egyszerűen nem tudják utolérni magukat az adminisztrációval, emiatt elkövetnek sok hibát - nem tudatosan" - hívja fel a figyelmet Jagodics Rita.

Oda kell figyelnünk az árakra - előfordulhatnak hibákFotó: Polyák Attila - Origo

A másik oldal - a kereskedők

"Úgy működik az agyunk, hogy bizonyos társadalmat érintő témákra jobban odafigyelünk. Ilyen a karácsony is. Nem tudunk elmenni mellette, mert mindenkit érint. Leáll a munkahelyen az élet, elmegyünk a családunkhoz, szóval valami történik körülöttünk, ami miatt észrevesszük, hogy nem egy átlagos időszakban vagyunk" - mondja a szakember, hozzátéve, hogy így az emberek figyelme kiéleződik. Ezért aztán vétek kihagyni a karácsonyt. Még akkor is csinálnék valami akciót, ha ingatlant árulnék.

Aki az utolsó pillanatban eszmél

Ha a kereskedők közül valaki az utolsó pillanatban gondol csak a karácsonyi hullámra, még akkor is érdemes valamit lépnie. "Bár nem élvezi már a 2-3 hetes kampány minden előnyét, a vásárlások jelentős részéről lemaradt már, de komoly vásárlóerő mozdul meg az utolsó napokban is" - mondja Jagodics. Szerinte mindenképpen érdemes kiírni a kirakatba, hogy last minute karácsonyi akció van, "mert még azzal is többet ér, mint a semmivel. Apró ajándékkal, valami plusszal sokat el lehet érni. Ilyenkor ugyanis az emberek gondolkodása is last minute üzemmódra vált át."