33 órára le kellett zárni egy londoni repteret a drónok miatt

Gatwick airport London UK
repülőtér
Vágólapra másolva!
Újraindult a forgalom péntek reggel Gatwick repülőterén, miután drónok bénították meg a forgalmat. 760 járatot kellett törölni, 110 ezer utas rekedt a várókban. 
Vágólapra másolva!

A repülőtér igazgatósága közölte, pénteken is csak „korlátozott számban” érkezhetnek és indulhatnak járatok, mivel

a drónokat és működtetőiket egyelőre nem sikerült megtalálni.

A zárlat utáni első járat Sanghajból érkezett, és nem sokkal később felszállt egy gép Alicante felé.

Gatwick repülőtere Forrás: Shutterstock

A repülőtér által péntek reggel közzétett tájékoztatás szerint a reptér egyetlen pályája immár működik, de

továbbra is késésekre és járattörlésekre kell számítani.

A pénteki menetrend alapján Gatwick és Budapest között az easyJet brit légitársaság két járatpárt közlekedtet, egyet délelőtt, egyet délután. A repülőtér járatinformációja szerint mindkét gép el fog indulni péntek reggel.

Drónok miatt állították le a légiforgalmat London második legnagyobb repterénhttp://www.travelo.hu/utrakesz/20181221-repter-dronok-miatt-allitottak-le-a-legiforgalmat-london-masodik-legnagyobb-repteren.html