Az MNB pályázatot hirdet interaktív képzési programokra

2018.12.27. 10:40

A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló program részeként az MNB pályázatot hirdet civil és nonprofit szervezeteknek trénerek számára tartandó, pénzügyi kultúrát fejlesztő interaktív képzési programra, valamint a pénzügyi tudatosság gamifikációs (játékos információközlő) eszközökkel történő fejlesztésére. A pályázók 2019. január 31-ig nyújthatják be elképzeléseiket.

A 2018-ban megvalósult, a pénzügyi tudatosságot erősítő, közfoglalkoztatottak oktatásra vonatkozó és a hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrafejlesztését támogató sikeres civil projektek kedvező tapasztalatainak ismeretében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb nyílt pályázatot írt ki „Civil Háló támogatási program 2018-2019." címmel.

IllusztrációForrás: Shutterstock

 A pályázat – amelynek anyagi forrását a jegybank által kiszabott bírságok biztosítják – olyan pénzügyi fogyasztóvédelmi projektek megvalósítását támogatja, amelyek széles körben hatékony segítséget jelentenek a fogyasztók pénzügyi kultúrája és pénzügyi tudatossága erősítésében.

Az idei pályázat a jegybank által idén tavasszal eredményesen lebonyolított „Pénzügyek felsőfokon – Légy Kreatív!" egyetemi ötletpályázat néhány elképzelésének megvalósítására épül. A kiírás szerint a most meghirdetett új pályázatok megvalósításában az ötletgazda diákoknak is lehetőségük lesz részt venni, ugyanis a pályázó civil szervezeteknek biztosítaniuk kell a bevonásukat a folyamatba.

A „Civil Háló támogatási program 2018-2019." pályázat témakörei:

  1. 1. Pénzügyi kultúrát fejlesztő interaktív képzési program trénerek, mentorok, belső oktatók, instruktorok, nevelők számára;
  2. 2. Pénzügyi tudatosság fejlesztése gamifikációs eszközökkel

A pályázatra azon civil és non-profit szervezetek jelentkezhetnek, amelyek alapszabályban rögzített céljai között szerepel a (pénzügyi) fogyasztóvédelem, pénzügyi kultúra fejlesztése, a pénzügyi fogyasztói tudatosság növelése vagy a pénzügyi fogyasztói jogérvényesítés elősegítése tevékenységek közül legalább egy. Előnyt élveznek a kifejezetten pénzügyi fogyasztóvédelmi, illetve a széles társadalmi rétegeket elérő szervezetek, továbbá a sérülékeny és speciális csoportokkal együttműködő civil intézmények.

IllusztrációForrás: MTI/Balogh Zoltán

Egy szervezetnek egy kérelem benyújtására, s ezen belül egy projekt megvalósítására van lehetősége pályázni azért, hogy minél szélesebb kör részesülhessen támogatásban. A sikeres pályázatokat a szerződések megkötését követően 2019. december 31-ig kell megvalósítani, azok szakmai és pénzügyi teljesítését a jegybank teljeskörűen ellenőrzi.

Az írásos pályázatoknak legkésőbb 2019. január 31., 16.00 óráig kell beérkezniük a jegybankba, a részletekről a pályázók az MNB Civil Háló honlapján tájékozódhatnak. A beérkezett pályázatokról szakmai bíráló bizottság javaslata alapján az MNB Igazgatósága dönt a nyilvános Pályázati kiírásnak megfelelően.

Az MNB társadalmi felelősségvállalási stratégiája alapján változatlanul kiemelt figyelmet fordít a fogyasztók pénzügyi tudatosságának növelésére, s ennek keretében részt vállal a hazai civil fogyasztóvédelmi szervezetek pénzügyi fogyasztóvédelmi tevékenységének támogatásában. A cél országos lefedettséget biztosító integrált pénzügyi fogyasztóvédelmi rendszer, a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat kialakítása, a jegybank és a civilek együttműködésének köszönhetően valós pénzügyi fogyasztóvédelmi szemléletváltás elérése Magyarországon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK