Vízre bocsátották a világ első intelligens olajtankerét - galéria

A hajó mintegy 2,257 millió hordónyi nyersolaj szállítására alkalmas, kivitelezője pedig a komoly kínai hajóépítő vállalat, a Dalian Shipbuilding Industry volt. A jármű egy kínai hajóüzemeltető társaság tulajdonába kerül, így ilyen zászló alatt hajózva látja majd el feladatát - írja az Oilprice.
Robotpilóta, intelligens szállítmánymenedzsment, valós idejű hatékony energiamenedzsment, sőt, automatizált hajó-szárazföld kommunikáció: ezekre mind képes a New Journey, amely az első olajtanker a világon, amely integráltan jelenít meg a közúti közlekedésben vagy épp a repülésben már használt "okos" technológiákat.
Kattintson a képre, látványos képeken mutatjuk meg a világ első "okos" olajtankerét!
A hajó Kínába szállítja majd olajrakományát. Az ország ugyanis a világ legnagyobb olajimportálója, 2018-ban a globális olajpiac kereskedelmi értékének több mint 20 százaléka volt Kínához köthető. Fő beszállítói: Oroszország, Szaúd-Arábia, Angola, Irak és Omán.
A következő években az olajimport növekedése várható. Idén áprilisban a nyersolaj kínai finomítása is rekordokat döntött, átlagosan napi 12,7 millió hordóval, az oszág pedig idén további 800 ezer hordóval bővíti a kapacitást, 2020-ban pedig a tervek szerint újabb 1 millió hordóval.
Ilyen óriási napi mennyiségnél, nagyon sokat számít az, hogy milyen olcsón juthat hozzá Kína a nyersolajhoz, és ahhoz milyen szállítási költség társul.
Az okostanker ez utóbbin tud jelentős megtakarítást elérni úgy, hogy az üzemeltetés hatékonyságát bonyolult algoritmusok segítik, elősegítve a költségek csökkentését.
A 300 méter hosszú, legmagasabb pontján 55 méter magas tanker bekerülési költsége nem ismert.