A vártnál hamarabb tűnhetnek el a budapesti repülőtér bádogtermináljai

Ferihegy, Liszt Ferenc repülőtér, könnyűszerkezetes csarnok, bódéterminál
Budapest, 2013. május 30. Beszállásra várakozó utasok állnak sorban a pult előtt a diszkont légitársaságok járataival utazó utasok számára kiépített könnyűszerkezetes csarnokban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2013. május 30-án. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
Átépíti a diszkontjáratok be- és kiszállítására szolgáló bádogépületeket és a hozzájuk tartozó sétálós folyosórendszert a budapesti repülőtér üzemeltetője – erről Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a kormányinfón. Az új terminál kivitelezési munkálatai már megkezdődtek.
Vágólapra másolva!

A miniszter felidézte, hogy a repülőtér-üzemeltető tulajdonosának több mint 70 pontból álló hibalistát adtak át korábban, amelynek egyik lényeges eleme a schengeni (A) oldalon, a low-cost járatok kiszolgálására hivatott egyszerűsített beszállítókapuk átépítése volt.

Az Airportal.hu beszámolója szerint ismételten hangsúlyozta, hogy 2020. január 1-jével, ha kell, rendeleti úton tiltják be a terminálrész használatát, amennyiben nem történik változás.

A kormány erőteljes fellépésének hatására július 8-án megindult egy új, magasabb színvonalú fapados terminál építése.

Beszállásra várakozó utasok állnak sorban a pult előtt a diszkont légitársaságok járataival utazó utasok számára kiépített könnyűszerkezetes csarnokban Forrás: MTI/Földi Imre

A repülőtér-üzemeltető tulajdonosaival szeptemberben találkozik ismét a kormány. Bár a Magyar Államnak csak szabályozási befolyásolási jogai vannak a repülőtéren (mivel a reptér-üzemeltető céget korábban a szocialista kormány eladta), de a kormány rendelkezik megfelelő eszközökkel, és ezekkel él is. A kormány azt is egyértelművé tette a tulajdonos felé, hogy legjobb, ha eladja a repülőteret, amennyiben nem képes kezelni a problémákat.

A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér forgalma meghaladja az évi 10 millió utast Forrás: MTI/Balaton József

A hírrel kapcsolatban az Airportal.hu megkereste a repülőtér üzemeltetőjét, hogy küldjenek információt és látványterveket az új terminálrészről. Rövid válaszukban a következőt írták:

Ahogy korábban az Origo is megírta, a Budapest Airport július 1-től meghatározó menedzsmentpozíciókba, a fejlesztési, valamint a vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatóság élére nevezett ki új vezetőket, miután a repülőtér működését komoly bírálatok érték kormányoldalról az elmúlt időszakban.

A diszkont légitársaságok járatainak be- és kiszállítására használt "egyszerűsített beszállítókapukat" az elmúlt időszakban egyre több kritika érte.

A magyar és a külföldi utasok panaszáradata mellett kormányzati oldalról is egyre több kifogás érkezett a bádogépülettel kapcsolatban. A 270-277-es számú nyolc repülőgép-állóhelyet és a 2A terminált összekötő, részben fedett folyosókból és az utasok várakozására szolgáló "csarnokból" álló komplexum szigetelése, klimatizálása és szellőzése nem megfelelő, nyáron hőség, télen pedig hideg van az "ideiglenesnek" szánt épületben.

Várakozó utasok a Liszt Ferenc repülőtér 2A terminálján Forrás: MTI/Kovács Tamás

Intenzívebb esőzéskor a víz befolyik a forgalmi előtér egykori gurulóútjának és állóhelyeinek betonjára felhúzott komplexumba.

Az épületben nincs elegendő ülőalkalmatosság, és kulturált mellékhelyiség sem áll rendelkezésre. A csúcsidőszakokban az épület kapacitása szűkös, az utasok embertelen körülmények között, kígyózó sorokban kénytelenek várakozni a kordonok között hidegben-hőségben.

A Malév csődje után találták ki a karámot

A sétálós karámrendszert, vagy ahogy a reptér-üzemeltető hívja, "egyszerűsített beszállókapukat" a Malév csődje után, 2012-ben hozta létre a Budapest Airport. Eleinte még a szabad ég alatt, kordonok között, majd később nagy sátrakban végezték a fapados járatok utasainak beszállítását. A reptér-üzemeltető 2013-ban cserélte a sátrakat könnyűszerkezetes bádogépületekre, a kordonokat pedig részben fedett folyosókra.

A Budapest Airport 2015-ben 2017-re ígérte a csarnokok mólókra cserélését.

Mindebből 2018 őszére csak a 2B oldalon felépített épületbővítés valósult meg, de a móló befejező munkálatai még a mai napig tartanak.

Ennek a koncepciónak a bevezetésére a fapados társaságok kiszolgálásának praktikus okai mellett a Malév-csőd utáni helyzetben a Budapest Airport üzleti érdekei miatt került sor. A diszkont légitársaságok, mint a Ryanair és a Wizz Air, alacsonyabb reptéri és kiszolgálási díjakhoz kötötték a járatbővítéseket, azaz a Malév után keletkezett űr betöltését.

Az egykori Malév egyik gépe felszállás közben Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A Budapest Airport viszont nem akart általános díjcsökkentést végrehajtani (versenyszabályozási okokból nem kivételezhet egy-egy légitársasággal), hiszen akkor az egyéb hálózatos légitársaságoktól (pl. Lufthansa, Air France–KLM, British Airways, stb.) jövő bevételeinek egy részétől is el kellett volna búcsúznia.

Ezért találta ki a menedzsment a szándékosan nagyon egyszerűre és alacsony színvonalúra szabott "gyalogoltatós" beszállítást.

Így a fapadosoknak nyújtott szolgáltatásokat jól el lehetett különíteni és megkülönböztetni a hagyományos légitársaságok számára biztosítottaktól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!