Kötelezheti dolgozóját a cég, hogy otthon a saját eszközeivel dolgozzon?

A nők 100 000 forinttal kevesebb fizetéssel is beérnék, mint a férfiak
kézfogás mosoly interjú állás
Vágólapra másolva!
Egy olvasó már 10 éve ugyanannál a cégnél dolgozik. Az első 9 évben a cég fizette az otthoni internetet, amire az ügyeleti munka miatt szükség volt. A cég azonban egy éve úgy döntött, mivel az internet ma már mindenhol éppúgy elérhető infrastrukturális szolgáltatás, mint a villany vagy a közmű, ezért nem fizeti annak díját, viszont arra kötelezte a dolgozóját, hogy saját pénzén fenntartsa azt. Idén a mobiltelefonnal kapcsolatban döntöttek ugyanígy. Sem az internet, sem a céges mobiltelefonok megszüntetéséért semmilyen kompenzáció nem járt. Jogilag rendben van-e az ügy, tekintettel arra is, hogy a munkaszerződésben erről nem esik szó, de az állásinterjún elhangzott?
Vágólapra másolva!

Alapvetően, amit a levélíró leír, készenlétnek minősül jogilag, mivel nem a munkavégzési helyén (mint ügyelet esetében), hanem az általa szabadon megválasztott helyen kell rendelkezésre állnia - írja válaszában dr. Fodor T. Gábor munkajogi szakértő.

A munkáltató köteles megtéríteni a munkavégzéssel kapcsolatosan felmerült indokolt költségeket.

A telefon és internet ebbe a körbe tartozhat, hiszen a munkavállalónak egyébként nem kötelező az otthoni internetre előfizetni.

A cégnek nem célszerű eltérnie a megállapodástól olyan munkavégzéssel kapcsolatban, mely a munkatársa számára költséggel jár Forrás: Shutterstock

A felek eltérő megállapodása hiányában a munkáltató köteles a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítani. Azt, hogy a munkavállaló a saját eszközeit használja munkavégzésre, nem tiltja a törvény, erre a felek megállapodása irányadó.

A fentiek alapján a munkavállaló ilyen esetben költségtérítést kérhet,

hiszen a munkáltató nem kötelezheti munkavállalóját az internet előfizetésre saját zsebből, illetve ilyen kötelezés esetén annak költségeit meg kell térítenie. A mobiltelefon kapcsán felmerülhet viszont az is, hogy azt juttatásként biztosították a munkavállaló számára.

Cikkünk a Hrportál.hu írása alapján készült.