Még húsosabb a húsmentes hamburger

hamburger
Impossible Burger
Vágólapra másolva!
Két évvel ezelőtt mutatta be az Impossible Foods a húsmentes hamburgerét, aminek most egy új változatával rukkoltak ki Las Vegasban. A kaliforniai startup még jobban igyekszik, hogy az általa készített pogácsa a valódi marhahús kinézetét, ízét és textúráját hozza.
Vágólapra másolva!

Attól függően, hogy miképpen készítik el,

az új változat sokkal lédúsabb és vörösebb a közepén,

mint a korábbi verzió. Az újfajta eljárással készült hamburger sokkal közelebb áll az igazi marhahúshoz, mint elődje.

Az Impossible Burger Forrás:.impossiblefoods.com

– nyilatkozta Mary Sue Milliken, a Las Vegas-i Border Grill szakácsa. A csökkentett húsfogyasztás ráadásul jótékony hatással van a környezetre, mivel a szarvasmarhatartás rendkívül sok szén-dioxidot termel.

Cégünk küldetése, hogy kiiktassa a háziállatok húsát az élelmiszerrendszerből, ehhez pedig arra van szükség, hogy olyan növényi alapú húst készítsünk, amit az emberek a marhahús alternatívájaként fogyaszthatanak – foglalta össze David Lipman, az Impossible Foods tudományos vezetője.

Impossible Burger Forrás: Impossible Burger

A 2011-ben alapított

amerikai cég közel 5 ezer helyre szállít termékéből az USA-ban,

de ott vannak már Hongkongban és Nagy-Britanniában is.

A startup következő célja, hogy a terméket elég olcsóvá tegyék ahhoz, hogy bárki megengedhesse magának.