Sikeresen zárta informatikai befektetését az SZTA

Vásárosnamény, 2015. április 21.
Hegesztő dolgozik az Interspan Faipari Kft. vásárosnaményi gyártelepének teljes felújításán 2015. április 20-án. A svájci székhelyű cég csaknem 30 milliárd forint értékű új gyárában 2016 nyarától OSB-falapot gyártanak száz
Vásárosnamény, 2015. április 21. Hegesztő dolgozik az Interspan Faipari Kft. vásárosnaményi gyártelepének teljes felújításán 2015. április 20-án. A svájci székhelyű cég csaknem 30 milliárd forint értékű új gyárában 2016 nyarától OSB-falapot gyártanak száz új dolgozó foglalkoztatásával. A beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket a magyar kormány április 20-án nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította.
Vágólapra másolva!
Sikeresen kiszállt a Széchenyi Tőkebefektetési Alap a nyíregyházi SYSX informatikai cégből. A tőkealap forrásaiból 2016 januárjában 210 millió forintos tőkeemelést hajtott végre a nyíregyházi vállalat, amely az acéliparban használatos hegesztőgépek hatékonyságát növelő rendszer fejlesztésével foglalkozik.
Vágólapra másolva!

A SYSX informatikai cég Nagy Péter által létrehozott spin-off vállalat, amely elsősorban a szintén Nagy Péter tulajdonában lévő GÉMTECH Kft. termékének, a Gémtech Energia Megtakarító és Munkaidő Optimalizáló Rendszer (GEMMOR) fejlesztésével foglalkozik. Az adatgyűjtő, tároló, kiértékelő és közbeavatkozó GEMMOR lehetővé teszi a technológiai vezetők és termelésirányítók számára, hogy pontos információkhoz jussanak a hegesztési munkafolyamatokról. A rendszer ugyanis a munkavégzés során méri és egy számítógépes hálózat segítségével egy szerveren tárolja a hegesztés paramétereit. Szoftverének segítségével valós időben, illetve akár utólag is meg lehet tekinteni és értékelni lehet a paramétereket.

A technológia alkalmazása nem csak a hegesztés magas minőségét biztosítja, hanem az utómunkák mennyiségének csökkenésével, az ezzel járó energiamegtakarítással jelentős hatékonyságnövelést is jelent.

A termék iránt – amelynek fejlesztése folyamatos – igazán jelentős a piaci igény, különösen azon hegesztési műveletek esetében, amelyek extrém terhelésnek vagy időjárási körülményeknek vannak kitéve. A cég ideiglenes oltalommal rendelkezik szabadalmi bejegyzés tekintetében.

A SYSX terméke iránt különösen azon hegesztési műveletek esetében jelentős az igény, amelyek extrém terhelésnek vagy időjárási körülményeknek vannak kitéve Forrás: MTI/Balázs Attila

Mivel a rendszer fejlesztése és piacra vitele alapvetően eltért a GÉMTECH Kft. üzleti profiljától (amely fejlesztését korábban szintén finanszírozta az SZTA, majd 2015 októberében eredményes exitet hajtott végre), ezért a társaság tulajdonosa annak a SYSX-be történő kiszervezése, azaz spin-off cég létrehozása mellett döntött. A SYSX elsődleges profilja a GÉMTECH Kft. által kifejlesztett GEMMOR rendszerrel felszerelt hegesztő egységek gyártása, értékesítése, valamint további kutatás-fejlesztési tevékenység végzése. A projektcég ezen tevékenységeinek megvalósítását a saját erőn kívül a Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkebefektetése segítette mind a humánerőforrás terén, mind tárgyi eszközök beszerzésében.