Miért lett Velence a középkor legnagyobb kereskedőállama?

A középkori Velencét az állam egysége és mindenre kiterjedő irányítása emelte ki és különböztette meg a többi kortárs itáliai várostól. A hivatalosan 452-ben alapított korábbi városállam eleinte a Bizánci Birodalom fennhatósága alá tartozott, és onnan vették át az államirányítási modellt. A középkori Európában, ahol a feudum, vagyis a föld volt az alapja mindennek, a szigetekre épült Velence hátrányból indult. Későbbi nagyságát kereskedelmi hálózata sokszínűségének, valamint vezetői emberi kvalitásának, illetve a pontosan, gyorsan és időben végrehajtott változtatásoknak köszönhette.

A Frank Birodalom és a ravennai bizánci császári helytartóság között elhelyezkedő és őrlődő kis állam a két birodalom csatározásai közepette majdnem elpusztult. Eredetileg a nomád lovas népek támadásai elől menekültek a lagúnák szigeteire a környéken élő halászok. A Rivo Alto sziget lett végül a későbbiekben hatalmassá váló kereskedőváros központi magja. A helybéli halászok élénk kereskedelmet folytattak a Lombardiai-síkság és a szemben fekvő dalmát partokon élőkkel.

A velencei szenátus gyűléséről készített festmény Forrás: AFP

A szigetek közösségei a VII. század végén úgy döntöttek, hogy közös vezetőt választanak, Paolo Lucio Anafesto személyében. Ő lett az első dózse, és gyakorlatilag innentől számíthatjuk az 1100 éves Velencei Köztársaság kezdetét.

A XI–XII. századra a város egy szerteágazó kereskedelmi hálózatot alakított ki, aminek fontos előzménye volt a korabeli hajózás fejlődése. A velencei vezetés rendszeresen biztosított védelmet és pontos navigálást az útnak indított kereskedelmi konvojoknak Bizánc és más keleti térségek irányába.

Alapos információkkal látták el a kereskedőket az út során fellelhető kikötőkről, illetve minden évben újratervezték az útvonalakat.

Így Velence megkerülhetetlen lett a Kelet és Nyugat közötti kereskedelemben.

A város irányítói rájöttek, hogy nem érdemes kicsiben gondolkodni, ha már elindulnak a veszélyes tengeri utakra, akkor inkább nagy mennyiségű áruval megrakodtan éri ezt meg csinálni. Emiatt építtettek nagyméretű gályákat, amelyeket aztán az előre meghatározott kereskedelmi útvonalakon működtettek.

A konvojokban mindig ott volt a szállításban érdekelt kereskedők egy személyes megbízottja, aki a flottába szervezett hajókat irányította, felügyelte, ellenőrizte a ki- és berakodást, feljegyezte a bevételt és kiadásokat. Ezzel a módszerrel a velenceiek képesek voltak bizonyos termékeket igen nagy mennyiségben szállítani és eladni.

A velencei dózse palotájáról készült rajz Forrás: Wikipedia

Egy idő után azonban Velence számára már nem volt elegendő a Konstantinápollyal folytatott kereskedelem, hanem terjeszkedni kezdtek.

Olyan, addig elkerült területeken – mint például a észak-afrikai vagy a szíriai partszakaszok – kereskedő bázisokat létesítettek. Az sem zavarta őket különösebben, hogy a térséget nem keresztények, hanem többségében arabok lakták. Üzlet az üzlet jelszóval szállították ezekre az új desztinációkra a szláv és dalmát területekről származó rabszolgákat, valamint fát és vasat.

Elképzelni sem lehetett feltűnőbb ellentétet, mint ami egyfelől Nyugat-Európa – ahol a föld volt a minden, és a kereskedelem semmi –, másfelől Velence, a föld nélküli és kizárólag kereskedelméből élő város között volt tapasztalható"

– olvasható Henri Pirenne, belga történész A középkori gazdaság és társadalom története című könyvében.

Az adóbeszedés és a nemzetközi kereskedelem elszámolási pénzneme a grosso volt (amelynek ezüst és arany tartalma gyakran változott),

s ami igen kedvelt pénznem volt a mediterrán térségben. Ugyanakkor a Velencén belüli kereskedelemhez már kisebb ezüstérméket vertek, piccolo néven. 1252-ben vertek csak először aranypénzt, méghozzá Genovában és Firenzében (ez volt az aranyforint), a velencei stabil ezüst dukát csak 1284-ben jelent meg.

Addig a velenceiek a bizánci aranypénzt használták.

Középkorban használt érme Forrás: Origo

A város szinte teljes lakossága a kereskedelemben tevékenykedett, hiszen ezen múlt Velence léte. A kereskedelemből származó komoly nyereségek nyomán igen hamar létrejöttek a gazdag kereskedő dinasztiák, amelyek gyakorlatilag irányították a Velencei Köztársaságot. Történészek a városállam lakosságát a XIV. században 85 és 100 ezer közé teszik.

Bár a dukátot is előszeretettel használták – sőt, akkoriban a kontinens egyik legstabilabb és legmegbízhatóbb pénzének tartották –, a grosso maradt meg fő fizetőeszköznek, olyannyira, hogy az állami nyilvántartásokat is ebben a pénznemben vezették.

Az arany és ezüst Velencébe német és magyar földről érkezett, de a város igazi felvirágzását a keresztesháborúk hozták meg, hiszen a Szentföldről szállított keresztesek hadizsákmányukból arannyal fizettek.

Festmény a középkori Velencéről Forrás: Wikipedia

A velenceieknek az egyik legfontosabb árucikke a Flandria területén előállított gyapjú volt, ám a franciák állandósuló támadásai Flandria ellen, úgynevezett alternatív útvonalak keresésére késztették a velencei kereskedőket.

A Brugge-be átszervezett kereskedelmi központnak köszönhetően ott tudták eladni a fűszereket és a keleti árut, illetve tudták felvenni a flamand gyapjút és ruhatermékeket, az angol gyapjút és ónt.

A két város között kialakult szoros viszonyt jól mutatja, hogy a velenceiek nemcsak kereskedelmi kiváltságokat kaptak, hanem idővel nagykövetséget is alapítottak Brugge-ben, később pedig a közeli Antwerpenben is.

A keleti kereskedelem azonban nem mindig úgy alakult az évszázadok során, ahogyan azt Velence eltervezte. Időközben a vetélytárs Genova is számos új kolóniát hozott létre, ami megnehezítette a velencei kereskedők dolgát. Ennek ellensúlyozására a városállam megengedte, hogy ne csak a nagy kereskedőházak, hanem már magánszemélyek is becsatlakozzanak a kereskedelmi útvonalakon folytatott áruszállításba

Korabeli térkép a városállamról Forrás: Wikipedia

A városvezetés aukciókra vitt olyan gályákat, amelyeknek előre meghatározták az útvonalát és a szállított termékeket, és ezt a lehetőséget az szerezte meg, aki a legtöbbet kínálta értük. Ennek következtében a hajóflotta megnőtt, és a magánszemélyek bevonásával Velence biztosítani tudta a folyamatos kereskedelmet, legyen szó békeidőről vagy háborús periódusról.

A kereskedelem fellendülésének köszönhetően már korán igen fejlett bankrendszer alakult ki a városállamban.

A bankok elsődleges feladata az volt, hogy tartalékot képezzenek, valamint kölcsönt biztosítsanak azoknak, akik gályát szerettek volna bérelni.

Az aranykor vége és a hanyatlás a XVI. század vége felé jött el. Két tűzvész majdnem teljesen elpusztította a várost, a helyzetet csak rontotta az 1575-ös pestisjárvány, amely a lakosság negyedét elvitte, majd mindezt tetézte 1630-ban egy újabb járvány, amely szintén több tízezer áldozatot szedett. Ezzel együtt a törökök terjeszkedése a Földközi-tenger keleti medencéjében kiszorította a velenceieket, illetve a tengeri kereskedelmi forgalom ekkor már egyértelműen az óceánokra tevődött át, és más hatalmak uralták a tengereket.