Az adókedvezményeket már januárban igénybe vehetik az érintettek

IZER Norbert
Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium (PM) azt szeretné elérni, hogy minden érintett már januárban igénybe tudja venni a neki járó adókedvezményeket, és így a fizetése már januárban is több lenne a kedvezmény összegével. Ezt Izer Norbert, a tárca adóügyekért felelős államtitkára mondta egy sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Az állam számára gondot jelent, hogy több tízezer dolgozó késve adja le a szükséges nyilatkozatot, például a családi kedvezmény igénybevételéhez.

Az szja-bevallásokban rendszerint 1,1 millió magánszemély veszi igénybe a családi kedvezményt, de egy éve, 2018. januárjában viszont még csak 727 ezren érvényesítették ezt.

Ugyanígy, a 2017-ről szóló szja-bevallásokban 81 700 első házas vette igénybe az adókedvezményt, ezzel szemben 2018. januárjában csupán mintegy 36 ezren adták le az adóelőleg nyilatkozatot. Személyi kedvezményt a 2017-es bevallásban 217 ezren vették igénybe, 2018. januárjában viszont csak 82 ezren.

A PM figyelemfelhívó kampányt indított, melynek célja, hogy mindenki időben leadja a kedvezmények igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat, bár a kedvezmény nem veszik el akkor sem, ha azt most az adóelőleg számításakor még nem veszik figyelembe.

Érthető a PM kampánya, hiszen enélkül az idei számok is valószínűleg a tavalyi évhez hasonlóan alakulnának, holott sokaknak lenne mit igénybe venni.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a minisztérium figyelemfelhívó kampányt indított az adókedvezményekhez szükséges nyomtatványok miharabbi leadása érdekében Forrás: MTI/Kovács Tamás

Izer Norbert megemlítette például a családi kedvezményt, mely egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak gyermekenként 20 ezer, vagyis együtt 40 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent.

De az is sokakat érint, hogy az első házasokat a kormány a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül havi 5 ezer forinttal támogatja. Emellett idén havi 7450 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amelyet az erről szóló kormányrendelet felsorol, ilyen például a laktóz- vagy gluténérzékenység is. 2014-től már nemcsak a fizetendő személyi jövedelemadóból, hanem az egészségügyi és a nyugdíjjárulékból is levonhatják a dolgozók a kedvezmény összegét. A plusz összegek főként az alacsony keresetből élő többgyermekes családok lehetőségeit bővítik, s azokat hozzák kedvezőbb helyzetbe, akik egyedül nevelik a gyermekeiket.

2016-tól nőtt a kétgyermekes családok adókedvezménye is. A két gyermeket nevelő szülőknél a fokozatos emeléssel 2019-re megduplázódott az adókedvezmény és a négy évvel ezelőtti havi 20 ezer forint helyett már 40 ezer forint marad a szülőknél.