Jelentősen csökkent Kína importja és exportja decemberben

kínai termékek
Vágólapra másolva!
Az utóbbi két év legerősebb ütemével csökkent Kína exportja decemberben, és jelentősen visszaesett az import is, újabb jelzéseként annak, hogy idén tovább gyengül a világ második legnagyobb gazdaságának teljesítménye, illetve mérséklődik a globális kereslet.
Vágólapra másolva!

A kínai vámszolgálat hétfőn közzétett adatai szerint decemberben az export dollárban számított értéke éves összehasonlításban 4,4, százalékkal, 2017 decembere óta a legnagyobb mértékben, az importé pedig 7,6 százalékkal, 2016 júliusa óta a legerősebb ütemben csökkent.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Reuters által megkérdezett elemzők az export 3,0 százalékos növekedését várták az előző havi 5,4 százalékos emelkedés után, az importban pedig 5,0 százalék emelkedésre számítottak a novemberi 3,0 százalék után.

A kínai külkereskedelmi mérleg 57,06 milliárd dolláros többlettel zárt decemberben, míg elemzők 51,53 milliárd dollárra számítottak a novemberi 44,71 milliárdos szufficit után.

Jüanban számolva az export értéke 0,2 százalékkal emelkedett, az importé viszont 3,1 százalékkal csökkent decemberben éves összevetésben.

A novemberi 305,04 milliárd jüan aktívum után 395 milliárd jüanos többlet keletkezett a kereskedelmi mérlegben.

A dollárban denominált adatok azért fontosak, mert az elemzők és befektetők túlnyomó többsége is ezekre alapozza előrejelzéseit és elemzéseit.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Roman Pilipej

A tavalyi egész évben 2017-hez képest Kína globális exportja 9,9 százalékkal, az utóbbi hét év a legerősebb ütemében, importja pedig 15,8 százalékkal nőtt.

Egy évvel korábban, 2017-ben Kína kivitele éves szinten 7,9 százalékkal, 2013 óta a legerősebb ütemben, behozatala pedig 15,9 százalékkal, 2011 óta a legnagyobb mértékben nőtt.

A politikailag is különösen érzékeny amerikai relációban a külkereskedelmi többlet Kína javára 17,2 százalékkal, 323,32 milliárd dollárra emelkedett tavaly, ez 2006 óta a legnagyobb érték. Az export értéke 11,3 százalékkal 478,4 milliárd dollárra nőtt, az importé viszont csak 0,7 százalékkal bővült.

A decemberi adatok azt mutatják, hogy a hónapok óta tartó vámháború megtette hatását. Kína Egyesült Államokba irányuló exportjának értéke decemberben éves összevetésben 3,5 százalékkal, az importjáé pedig 35,8 százalékkal csökkent.