Elindult a jelentkezés a Sparklab innovációs laborjába

Startup illusztráció
Vágólapra másolva!
Az eddigi két inkubációs kör sikerére alapozva új szintre lép a Sparklab, és innovációs laborként folytatja működését. A jövőben egyfelől az eddigi mentorszerepet kiegészítve a Sparklab csapata aktív partnerként vesz részt az életminőség-javító technológiai projektek megvalósításában. Másfelől kibővül a program jelentkezői köre is: a startupok és a vállalati kezdeményezések mellett magánszemélyek is jelentkezhetnek kezdeti, vagy akár már érett fázisban lévő projektjeikkel. A Sparklab 2019. január 14-étől várja a leendő partnerek ötleteit.
Vágólapra másolva!

Az NN Biztosító 2017 februárjában indította útjára startupinkubátor programját, a Sparklab by NN-t, hogy támogassa az emberi életminőség javítását szolgáló technológiai ötletek megvalósulását. Az azóta lezajlott két inkubációs körbe összesen több mint 44 országból jelentkeztek az együttműködésre nyitott startupok és vállalatok, melyek többek között egészségügyi problémákkal is foglalkoztak

- mondta Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Mostantól már nem csak startupokés vállalati partnerek, de magánszemélyek is jelentkezhetnek az NN innovációs programjába Forrás: Shutterstock

Az újdonságokkal sor kerül „előzetes piackutatásra és igényfelmérésre, az ügyfélközpontú termék- és szolgáltatástervezésre és a teljes körű erőforrás-tervezésre is. A startupok és vállalati partnerek mellett a magánszemélyek kezdeményezései előtt is megnyitjuk az innovációs labor kapuit a korai fázisú ötletektől kezdve akár érett fázisban lévő megoldásokig" – mondta Bozsánovics Judit, a Sparklab by NN innovációs menedzsere.

A Sparklab így nagyobb fókuszt helyez az ötlet megvalósításához szükséges többletkompetenciák és erőforrások biztosítására.

A program a lean startup, az agilis, valamint az investment readiness level módszertan felhasználásával kíséri végig az ötleteket, az NN csapata aktív partnerként vesz részt a koncepció és üzleti modell kialakításában és validálásában, valamint a piaci tesztelésben. A projektek megvalósítását a kezdeti fázisban lévő ötletek esetén MVP-készítésig kíséri, majd az érett szakaszban járó kezdeményezések felskálázását, nemzetközi piacra lépését is támogatja a program.

Az ötletgazdák itt tudják beküldeni ötleteiket egy rövid kérdőív kitöltésével és a projekt bemutatásával 2019. február 18-áig.