Ezt megint benézték a légitársaságnál, töredék áron lesz a luxusrepülést

2019.01.14. 11:22

A szerencsések az eredeti ár töredékéért foglalhattak vasárnap a Cathay Pacific első osztályú járataira, a Hong Kong - Portugália viszonylaton - írja a BBC. A cégnek - illetve munkatársainak - rövid idő alatt másodjára gyűlik meg a baja a 16 ezer dollárért kínált jegyeivel, amelyeket vélhetően szándékuk ellenére, ismét áron alul sikerült kiszórniuk.

A 16 ezer dolláros ár helyett, 1512 dollárért (kb. 420 ezer forint) lehetett rövid ideig jegyeket foglalni Hongkongból Portugáliába a Cathay egyes járataira. 

A társaságnak ez már a második ilyen elárazása (úgynevezett error fare) idén. Ahogy az Origo megírta, január elején Vietnámból New Yorkba repülhettek velük a szerencsések, még a mostaninál is nagyobb árkülönbözettel, 675 dollárért.

A cég most is elismerte a hibát, melyek "külső és belső" befolyásoló tényezőkkel magyarázott rendszereik működésében. Egyúttal - és a vásárlók számára ez a lényegesebb nyilván - azt is közölték, hogy azok, akik a töredékáron jutottak jegyekhez honlapjukon az első osztályra, számíthatnak arra, hogy minden további nélkül el is viszik őket ezen az áron, és ugyanazt a szolgáltatást kapják, mint azok, akik a normál árakon vettek jegyet.

A Cathay szerint egyébként csak "maroknyi utas" tudta kihasználni ezt a váratlan lehetőséget.

Töredékáron lehetett jegyet venni egy rövid ideig a cég első osztályára egy transzkontinentális viszonylatonForrás: Imaginechina/Chen kang - Imaginechina/Chen Kang

Az elározások a polgári légiközlekedés izgalmas pillanatai közé tartoznak, és számos utazó álma, hogy kifogjon így kikerülő, az eredetihez képest filléres jegyárat valamelyik úti célra. A jelenség oka általában az, hogy a jegyárakat kalkuláló bonyolult algoritmusok mellett is, a weboldalak frissítésénél emberek is közreműködnek, és előfordul az, hogy az adatbevitelt végző egyszerűen hibázik, és elüt egy-két számot vagy nagyságrendet.

Annak azonban nincs egységes gyakorlata, hogyan járnak el a légitársaságok ilyenkor.

A Singapore Airlines néhány éve a normál ár felét kérte végül az árhibás jegyekre lecsapó utasaitól. A United Airlines viszont "harmadik fél szoftveres hibáira" hivatkozva, egyszerűen törölte a 100 dollár alatti áron eladott transzatlanti jegyeit legutóbb.

A Cathay Pacific-re mindenesetre nemcsak emiatt a két jegyár-hiba miatt figyelt fel a sajtó. Ahogy az Origo arról beszámolt, nemrégiben egy repülőgép-festési blama miatt kacagott rajtuk a világ, ám sokkal súlyosabb volt a közelmúltban az az eset, amikor több millió utas útlevéladatai szivárogtak ki a társaságtól.