Nehéz helyzetben a nagy múltú magyar gyártó

IKEA lámpa
Vágólapra másolva!
Súlyos válságba került a Szarvasi márkájú kávéfőzőket és az IKEA-nak is lámpákat gyártó Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., tavaly nyár óta több mint 200 dolgozót küldtek el. A 66 éves társaság tavaly másfél milliárd forintból fejlesztette lámpagyárát, ám ez sem segített, a vezetőség októberben leállította a beruházást és az eszközök értékesítése mellett döntött - értesült a Napi.hu.
Vágólapra másolva!

Nagy bajban van a legismertebb magyarországi, háztartási kisgépeket - lámpákat és kávéfőzőket - gyártó Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.

A cég Békés megyében 85 fős csoportos létszámleépítést jelentett be 2018. december 21-én az illetékes kormányhivatalnál, ennek indokaként likviditási problémát jelölt meg.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. likviditási gondjait a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása, egyes termékek veszteségessé válása és az új, nagy volumenben gyártani tervezett lámpamegrendelésének visszaesése okozta - tudta meg a gazdasági napilap a társaság menedzsmentjétől.

Ezen a helyzeten a vállalkozás által végrehajtott másfél milliárd forint értékű beruházás sem tudott változtatni - amelynek keretében fröccsöntő gépeket, robottechnológia perifériákat, fémgőzölő és lakkozó berendezéseket vettek, mindezt saját erőből és bankhitelből finanszírozták.

A társaság jelenleg igen nehéz helyzetben van, a 2018-as évet veszteséggel zárta, a tavalyi év októberében a vezetőség a beruházás leállítása és az eszközök értékesítése mellett döntött a cég terheinek csökkentése érdekében - közölte a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.

Forrás: IKEA

Korábban a bérelt munkaerővel együtt több mint 400 saját és munkaerő-kölcsönzőtől igénybe vett dolgozót foglalkoztattak; 2018 nyara óta fokozatosan, összesen több mint 200 embert voltak kénytelenek elbocsátani.

Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy segítséget nyújtsunk volt alkalmazottjainknak, ennek köszönhetően már 23 főt el tudtunk helyezni partner vállalatainknál és további erre vonatkozó tárgyalások vannak folyamatban

- közölte a társaság a Napi.hu-val. A NAV adatai szerint most 224 alkalmazottja van a cégnek.

Jelenleg a lámpagyártás termékei folyamatosan futnak ki, a hagyományos termékek gyártása a társaság likviditásának függvényében folynak. A vezetőség célja a nagy múltú cég megmentése, ezért is dolgozik a reorganizáción hónapok óta. Jelenleg is többféle megoldáson dolgozunk, egyeztetünk a bankokkal, próbálunk friss tőkét bevonni, új partnereket találni - írták a gazdasági napilapnak küldött válaszukban.