Az angolok megkezdik a kontaktlencsék újrahasznosítását

Sokk! A lány szaruhártyájával együtt jött csak ki a halloweeni kontaktlencse dr. life
Vágólapra másolva!
Első alkalommal indítanak az Egyesült Királyságban kontaktlencse-begyűjtő és újrahasznosító programot - számol be arról a The Guardian.
Vágólapra másolva!

Minden tíz, kontaktlencsét használó britből kettő elismerte, hogy a fölöslegessé vált apró eszközt a mosogatóba vagy a vécébe dobva húzza le. Ebből viszont az következik, hogy a mintegy 3,7 millió lencsehasználó brit egy része bizonyosan hozzájárul a környezet szennyezéséhez e módon.

A helyez javítása érdekében a briteknél elindult az első kontaktlencse-újrahasznosítási program.

Ennek keretében, a vásárlók a már nem használt kontaktlencséket azok csomagolásával együtt, összegyűjtve, és külön is leadhatják egy optikus hálózat egységeiben és további, kijelölt kiskereskedelmi pontokon.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A projekt a Johnson&Johnson és az újrahasznosításra specializálódó TerraCycle együttműködésében indul. A cégeknél jelezték:

fontos lenne, hogy a termékek csomagolásai is bekerüljenek az újrahasznosítási folyamatba, hiszen ezek éppúgy jelentős környezeti tehertételt jelentenek, mint maguk a lencsék.

Úgy tűnik, a szigetországban is van még mit tenni a szemléletformálás és a környezettudatosság terén. A Johnson&Jonhson Vision saját kutatása szerint, tízből hét brit bizonytalan abban a kérdésben, a háztartásban előforduló termékek és anyagok közül mi hasznosítható újra és mi nem. 39 százalékuk gondolta úgy, hogy a kontaktlencsék újrahasznosítatók, vagy voltak ebben a kérdésben bizonytalanok.

Ugyanakkor a viselők 77 százaléka azt mondta, részt vennének az újrahasznosításban, amennyiben erre módjuk nyílik.