Vidékfejlesztési Program: még mindig pályázható 23 milliárd forint

Napelem vagy napkollektor? Elmagyarázzuk, mikor melyiket érdemes választanod NAPKOLLEKTOR otthon
Vágólapra másolva!
A Vidékfejlesztési Program energia-hatékonyságot javító pályázata sokféle projektre nyújt támogatást. Épületek energiakorszerűsítési, épületgépészeti felújításai, az energiaforrások cseréje vagy telepítése mind-mind olyan terület, amely szóbajöhet. A pályázatra kertészetek, állattenyésztők, élelmiszeripari vállalkozások és borászatok jelentkezhetnek.
Vágólapra másolva!

A Vidékfejlesztési Program fontos célja a termelőüzemek fajlagos energia-felhasználásának csökkentése, ezért még tavaly önálló pályázat jelent meg a tárgyban 30 milliárd forintos összegben.

A legtöbb pont az 50 százalékos, vagy azt meghaladó fajlagos energiahatékonyság-javításért kaphatja a pályázó, illetve arra, ha az üzem energiafogyasztásának minimum 50 százalékát megújuló energiaforrás adja.

Egyéni projekt esetén a maximálisan elnyerhető támogatás 500 millió forint, közös projektnél pedig legfeljebb 1 milliárd forint.

Korszerűsítésre, energiahatékonyságra lehet benyújtani a pályázatokat a Vidékfejlesztési Program keretében Forrás: Dreamstime

Első körben 128 kérelem támogatásáról és mintegy 7 milliárd forint megítéléséről döntöttek már, de a pályázat továbbra is nyitott.

A témáról az Agrárszektor.hu írt.