A vállalkozó felelőssége a korlátolt felelősségű cégben is lehet korlátlan

bírói kalapács törvény
http://www.dreamstime.com/royalty-free-stock-image-law-concept-backgronud-mallet-legal-code-scales-justice-studio-shots-image34189826
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az elmúlt években pereket indított az egyes vállalkozási formák által biztosított korlátolt felelősséggel visszaélő tisztségviselőkkel szemben - írja a hivatal közleménye. Már több mint kétezer ilyen per indult országszerte. A NAV csak így tudott érvényesíteni összességében milliárdos nagyságrendű kötelezettségeket a cégek tisztviselői ellen.
Vágólapra másolva!

Mint a bírói gyakorlat mutatja, a vállalkozók nem bújhatnak el a korlátolt felelősség mögé az ilyen felelősségű társaságok élén.

A társas vállalkozók, cégvezetők magánszemélyként is kötelesek lehetnek helytállni például a költségvetési bevételek rovására piaci előnyöket szerző vállalkozások jogszerűtlenül szerzett előnyeiért.

Ha a bíróság által fizetési kötelezettséggel sújtott személy nem fizet, akkor - a hitelező kérelmére - öt évre eltilthatják a cégképviselettől és az irányító befolyást biztosító üzletrészek megszerzésétől.

A NAV az elmúlt években már több mint kétezer felelősség-áthárítási pert indított Forrás: Fikmik - Dreamstime.com

Ezeknek a bírósági pereknek gazdaságfehérítő hatása is van, hiszen ezzel kiszűrik a tisztességtelen piaci előnyöket szerző és a hitelezőket megkárosító cégek vezetőit, továbbá a szabálykövető magatartást erősítik.

Az adóhivatal idén továbbfejleszti az arzenálját ez ügyben: már nem csak pereket kezdeményez, hanem perelőkészítő ellenőrzéseket is végez, hogy a perhez bizonyítékokat gyűjtsön.

A cégek vezetői nem kerülhetik el a felelősségre vonást azzal, hogy távol maradnak az ügyektől.

A hírről a Vg.hu számolt be.