Jól szerepelt a Black Friday tavaly, de van még hová fejlődni

trend, Óvatosan a webshopokkal! 7 dolog, amire figyelj online vásárlásnál
Vágólapra másolva!
A 2018-as év végi, ünnepi időszak kereskedelmi szempontból sikeresnek bizonyult: csak a Black Friday közel 78 milliárd forintnyi, a teljes karácsonyi vásárlási időszak pedig 323 milliárd forintos forgalmat hozhatott (online és offline együtt) az eNET 2018 decemberében és 2019 januárjában végzett felmérései szerint. Azonban még mindig vannak olyan területek, ahol erősíteni lehet a vásárlói élményt, s vele a szezon sikerét is: a Black Friday esetében az árképzésen érdemes még csiszolni, a karácsonyi online vásárlásoknál pedig továbbra is kihívás az időben történő kiszállítás.
Vágólapra másolva!

Az eNET 2018. december elejei, a Black Fridayt követő kutatása szerint 2 millió vásárlója volt az idei Black Fridaynak, a forgalom pedig 78 milliárd forintot tett ki. Az előző évi, 2017-es Black Friday forgalmat 60 milliárd forintra tette az internetkutató cég – a növekedés több, mint 20 százalékos, miközben a vásárlók száma a 2017-es 1,7 millióról 2018-ra 2 millióra nőtt.

A Black Friday ezzel stabil helyet nyert magának a hazai online vásárlás eseménynaptárában.


A karácsony, mint az év legfontosabb ünnepe, jól leképezi vásárlási szokásainkat. 2017-hez képest 2018-ban kb. 400 ezer fővel többen vásároltak karácsonyi ajándékot (online és offline), és nőtt a vásárlások értéke is: 2018-ban közel 100 milliárd forinttal többet költöttünk karácsonyi ajándékra, mint az előző évben.

Forrás: eNET

Az eNET kutatása szerint az internetezők vegyes érzésekkel viseltetnek a Black Friday iránt, és ellentmondásos annak megítélése, hogy mennyire éri meg a Black Friday idején vásárolni.

A netezők 56 százalékával előfordult már, hogy becsapva érezték magukat a Black Friday árakat látva.

Ugyanakkor csak 39 százalékuk gondolja, hogy a Black Friday jó lehetőség arra, hogy kedvező áron vásárolják meg, amit szeretnének. A Black Friday megosztó jellegét mutatja, hogy az internetezők 45 százalékát zavarja a Black Friday körüli felhajtás – viszont csak minden harmadik netezőnek van gondja azzal, hogy a Black Friday egy más kultúrkörből, nevezetesen Amerikából indult, és így próbál gyökeret verni itthon.

A kereskedőknek nagyon bejött a 2018-as Black Friday, a vásárlóknak már kevésbé Forrás: Thinkstock


A Black Friday-jel kapcsolatos fanyalgás hátterében az akciókhoz kapcsolódó árképzési stratégia állhat, nevezetesen, hogy a kereskedők nem igazán adnak érdemi kedvezményeket.

Akik megnézték az akciókat, azok 27 százaléka jelentős, 44 százalékuk viszont csak visszafogott kedvezményeket tapasztalt. 24 százalék szerint egyenesen elhanyagolhatóak voltak az engedmények, illetve 16 százalék jelezte, hogy nem a termék legutolsó árából, hanem egy korábbi, magasabb listaárból adtak „kedvezményeket". Mindez jelentősen rombolhatja a Black Friday iránti bizalmat.

A 2016-os nagy karácsonyi csomagkiszállítási mizéria után 2017-ben a Magyar Posta körültekintően készült az ünnepekre, adminisztratív korlátozásokkal próbálva meg elérni, hogy a karácsonyi forgalom okozta szezonális kiugrást „ellapítsák", ebben a webáruházakban is partnerekre leltek. Ennek ellenére 2016-tól folyamatosan 800-900 ezer fős tábort érintenek a késedelmes kiszállítások (2018 év végén 870 ezer vásárlót), ami azonban már nem kelt nagyobb sajtóvisszhangot, úgy tűnik, része lett a magyar online vásárlási szokásoknak.

Az online és hagyományos kereskedőknek érdemes dolgozniuk azon, hogy a vásárlók számára egyértelműen pozitívabbá tegyék az év végi ünnepi vásárlásokat, egyrészt a Black Fridayhez tartozó árképzési stratégia átgondolásával, másrészt a csomagkiszállításokban mutatkozó szezonalitás kihívásainak kezelésével.