Rengeteg a hamis parfüm, ráadásul az egészségre is veszélyes lehet

2019.01.24. 09:42

Sokszor szinte mindenben hasonlítanak az eredetire a hamis parfümök, egyedül az ár ébreszthet kétséget. A hamisítók, az eladók az árérzékeny vevőket próbálják megcélozni – mondta a Magyar Időknek nyilatkozó Leopold Róbert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője.

Tavaly közel százmillió forint értékben foglalt le, mintegy húszezer üveg parfümöt a NAV.

A parfümök szinte kivétel nélkül hamisítványok voltak - nyilatkozta a jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivő. Leopold Róbert elmondta, hogy a hamis parfümök használata veszélyt jelenthet az egészségre, hiszen nem lehet tudni, hogy mi van az üvegekben. 

A hamis parfümökben, akár vizelet is lehet (képünk illusztráció)Forrás: Shutterstock

A pénzügyőr őrnagy szerint legjobb esetben csak illatanyagokkal ellátott vizet vásárolnak az emberek, de a vizsgálatok kimutatták, hogy tartalmazhatnak káros hatású vegyi anyagokat, de akár állati eredetű vizeletet is a hamisított parfümök.

A Magyar idők érdeklődésére a szóvivő elmondta, hogy az illegális parfümök jellemzően a Távol-Keletről érkeznek, azonban egyre gyakrabban fordul elő, hogy az ilyen árut közel-keleti és észak-afrikai országokból próbálják behozni Magyarországra.

Elmondta azt is, hogy itthon többször talált a hatóság hamis illatszereket távol-keleti állampolgárok által működtetett üzletekben, de közel-keleti, román és magyar állampolgárságú árusoktól is foglalt le szép számmal jogsértő árut a NAV.

Leopold Róbert elmondta, hogy a legtöbbször nagyobb kiszereléssel találkoznak a pénzügyőrök, a pénzügyi nyomozók, vagyis általában száz milliliteres üvegekről van szó, de előfordulnak kisebbek, azaz ötven és harminc milliliteres hamisítványok is.

A hamis parfümök használata veszélyt jelenthet az egészségre, hiszen nem lehet tudni, hogy mi van az üvegekben. (képünk illusztráció)Forrás: Getty Images

Bár az utánzatok rendszerint silány minőségű termékek, de egyre gyakoribb, hogy a hamisítvány a megtévesztésig hasonlít az eredeti parfümre, ilyenkor az alacsony ár kelthet gyanút, az illatszerek ugyanis a viszonylag drága fogyasztási cikkek közé tartoznak. A parfümhamisítók az árérzékeny vásárló igényeit igyekeznek megcélozni.

A hamis parfümőket a NAV minden esetben megsemmisítetti, összetörik, összezúzzák, illetve elégetik a hamisítványokat.

A szóvivő végül elmondta, hogy a hamis termékek gyártásával, eladásával minimális ráfordítással, hatalmas haszonra tesznek szert a bűnözők. Ma már a parfümök és egyéb kozmetikumok a ruházati árucikkek, a mobiltelefonok és a játékok mellett a leggyakrabban hamisított termékekké váltak.

A hamisítás visszaszorításáért a hatóság célirányosan végez ellenőrzéseket közterületeken, piacokon, üzletekben, miként rendszeresen vizsgálódnak a közutakon és a határátkelőhelyeken is. Ezeket az akciókat nagyban segítik a NAV-hoz érkező bejelentések is.

Az alacsony ár is gyanús lehet, az illatszerek ugyanis a viszonylag drága fogyasztási cikkek közé tartoznak. (képünk illusztáció)Forrás: Shutterstock

Ezekre érdemes odafigyelni vásárláskor

Ha a parfüm igazi, akkor az illatszert borító celofán minőségén sem spóroltak: erős, vastag csomagolóanyag került a dobozra, ami tökéletesen rásimul. A valódi parfüm nem mozog a dobozban, hanem belülről is ki van támasztva, hogy a csomagolás megvédje az üveg értékes tartalmát. Ha nincs papírtámaszték a dobozon belül – vagy van, de nem fehér, hanem szürkés, eltérő színű –, jó eséllyel hamisítvány.

A doboz újrahasznosítását mutató nyilacska, szintén árulkodó lehet. A jobbra mutató nyílnak mindig sötétebbnek kell lennie, mint a balra mutatónak.

Figyeljünk a színre, a gyanús lehet, ha az sötétebb. Az eredeti gyártók nem használnak sok festékanyagot. (képünk illusztráció)Forrás: iStock

Ezenkívül figyeljünk a színre, a gyártók nem használnak sok festékanyagot a parfümökhöz, ezért az eredeti folyadék színe áttetsző, világos.

A parfüm kupakjának mindig tökéletesen szimmetrikusnak kell lennie, kivétel, ha szándékosan aszimmetrikusra tervezték. Az igazi parfümökön a sorozatszám a doboz alján és az üvegen is látszik, nem ráragasztották, hanem nyomták, és a két számsornak meg kell egyeznie. A valódi parfüm üvege jó minőségű és sima felszínű, nem látszanak rajta durva illesztések vagy törések. Az üvegcse felszínén majdnem minden esetben finom, az ujjbeggyel kitapintható domborulatok jelzik a termék nevét, gyártóját, űrtartalmát, a hamisított termék üvege viszont kontúros vagy darabos lehet.