A fiatalok másképp viszonyulnak a márkákhoz

Startup illusztráció
Vágólapra másolva!
A kommunikációs és HR szakemberek egyik legnagyobb kihívása manapság, hogy a feltörekvő Z generációt hogyan szólítsák meg. A Z generáció ugyanis már teljesen másképpen viszonyul a márkákhoz, mint a korábbi generációk.
Vágólapra másolva!

Trunk Tamás Z-generációs szakértő szerint a cégek többségénél ez a korosztály távolinak és érthetetlennek tűnik.

Pedig a Z-generáció tagjai nem megfejthetetlenek, csupán érzékenyek az egyéniségükre.

Ezeknek a fiataloknak kevés pár gesztus a munkáltató részéről, például hogy babzsákfotelt vesz az irodába, hiszen ez inkább egy szimbólum.

A Z-generáció tagjai a közösségben és az egyenértékűségben hisznek Forrás: Shutterstock

A hűtlennek, függetlennek tekintett generáció valójában ugyanúgy keresi az igazi kapcsolódási pontokat, mint a korábbi generációk, csak ezek a kapcsok már mások, a közösségre és az egyenértékűségre épülnek.

A közösségi médiának köszönhetően ma már a csúcsvezetők is elérhetőbb közelségben vannak, részei a közösségnek. Ez a típusú hozzáállás imponál a Z-generációnak.

Ugyanezzel a módszerrel tudnak közel kerülni a márkák a feltörekvő generációhoz.

Új megközelítésekre van szükség, olyan helyen kell felbukkanni, ahol látszólag semmi keresnivalója nem lenne. A Z-generációsok azt várják el a márkáktól, hogy sokszínűen, közvetlenül, csaknem barátian kommunikáljanak. Egy adott márka segítségével a generáció tagjai részesei lehetnek jelentőségteljes, társadalomformáló kampányoknak és kezdeményezéseknek.

A témáról bővebben is olvashatnak az Mmonline.hu hasábjain.