A Valutaalap vezére is kiadta a figyelmeztetést

IMF, World Bank, Világbank, Christine Lagarde
International Monetary Fund Managing Director Christine Lagarde gestures during a panel discussion on Climate Change at the National Theater on October 7, 2015 in Lima, Peru on October 7, 2015 in Lima, Peru. AFP PHOTO / IMF - Stephen Jaffe
Vágólapra másolva!
Amennyiben a kínai növekedés lassulása folytatódik, az már valós és komoly problémákat jelenthet a világgazdaság számára – mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezetője. Eddig úgy tűnik, a kínai lassulást Peking kontroll alatt tudja tartani, de ettől még nem vagyunk teljes biztonságban – olvasható ki az IMF-vezér szavaiból.
Vágólapra másolva!

Bár a kínai gazdasági növekedés jelenlegi lassulása még az indokolt kategóriában van, de ha elkezd felgyorsulni, és Peking elveszíti a kontrollt, az már igen komoly fenyegetést jelenthet a világgazdaság egészére nézve – mondta Christine Lagard, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója egy davosi panelbeszélgetésen.

Egyelőre tehát nem kell aggódni a jelenlegi lassulás miatt, a probléma akkor következne be, ha a világ második legnagyobb gazdasága kontroll nélkül kezdene el gyors ütemben lassulni

– olvasható ki az IMF-vezér szavaiból.

A kínai lassulás nemzetközi hatásait jól mutatja, hogy az amerikai Dow Jones részvényindex kedden 300 pontot zuhant aztután, hogy kiderült, a kínai gazdaság tavaly közel 30 éve nem látott gyenge ütemben bővült. Ehhez jön még, hogy az USA és Kína között fennálló kereskedelmi feszültség nem csupán a kínai növekedést húzza le, de általános bizonytalanságot kelt a piaci és gazdasági szereplők körében, ami szintén negatív hatást eredményez.

Súlyos veszélyt jelenthet a kínai növekedés lassulása Forrás: AFP/Liu Jin

A panelbeszélgetés során azonban voltak olyanok is, akik az üzenet pozitív oldalára helyezték a hangsúlyt. Hugo Shong, az IDG Capital elnöke például azt mondta,

bár a múltban valóban 8 százalék körüli kínai növekedésről beszéltünk, a tavalyi 6,6 százalék teljesen jó és indokolt szám a gazdaság méretéhez képest.

A tavalyi 6,6 százalékos növekedési adat egyébként elmaradt a Reuters 6,8 százalékos elemzői konszenzusától, azonban a negyedik negyedéves, 6,4 százalékos szám már megfelelt az előzetes várakozásoknak.

Ezzel párhuzamosan az IMF is visszafogta a világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését. A szervezet arra figyelmeztetett, hogy az elmúlt években tapasztalt bővülés érezhetően veszít a lendületéből. Ráadásul a Valutaalap már az októberi prognózisában is csökkentette a növekedési várakozásait, elsősorban az amerikai-kínai vámháború negatív hatásaira, illetve a német autógyártók küszködéseire hivatkozva.