Vágólapra másolva!
A növekedés komoly gátjává válhat maga a cég, ha a vállalat szervezeti struktúrája nem igazodik a bővüléshez, és a generációváltás – amely szintén sok hazai céget érint mostanában – is gyakran jár új vállalatirányítási modell bevezetésével. A Piacésprofit.hu dr. Kazi Károllyal, a BHE Bonn cég vezetőjével készített interjút, melyből kiderül, hogy mit érdemes figyelembe venni egy generációváltás során.
Vágólapra másolva!

A BHE Bonn céget, mely a világpiacon is jól ismert high-tech cég, egyben Magyarország legnagyobb űripari vállalata, 27 éve alapították, s ahogy mindenki másnál is eljön előbb-utóbb, úgy a BHE Bonn életében is eljött a pillanat, amikor a vállalat átalakítása, a szervezeti struktúra optimalizálása s az új irányítói nemzedék kinevelése lett a cégvezetés legfőbb feladata.

- Egységes vállalatirányítási rendszert vezettünk be, amely nélkül esélytelen lenne a generációváltás megugrása. Hatvan-hetven főig tudtunk úgy működni, mint egy kis családi cég, amelyben mindenki segített mindenkinek, és mindenki belelátott mindenbe. Ma százharmincan vagyunk, köztük diákok és nyugdíjasok. Ekkora céget már csak kontrolláltan, lépésenként tervezetten lehet kézben tartani. Ezért volt szükség arra, hogy a folyamatokat automatizáljuk és egységesen vezéreljük. Másrészt a cég vezetősége lassan abba a korba ér, amikor már az utódot keressük.

Úgy nem lehet átadni a céget, ha a folyamatok csak a mi fejünkben vannak. Az átlátható működés a sikeres utódlás egyik kulcsa

- érvel dr. Kazi Károly, a BHE Bonn Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, aki számtalan más társadalmi tisztsége mellett a BME címzetes egyetemi docense, több mint 60 publikációban szerző, illetve társszerző, 11 szabadalom tulajdonosa, továbbá társszerzője 3 könyvnek.

- Egyszer eljön az a pont, amikor a cégvezetést valóban át kell adni a fiataloknak. A nehéz kérdés az, hogy kinek. A mi területünk speciális, és speciális tudást igényel. Szinte esélytelen kívülről hozni valakit, aki azonnal átlát mindent szakmailag, műszakilag, üzletileg, ráadásul a kollégák is elfogadják. Azt hiszem, előtte évekig itt kellene dolgoznia valamilyen pozícióban azzal a szándékkal, hogy majd ő lesz az utódunk. És akkor sem biztos, hogy jó vezető lesz. Ilyesmivel egyszer már próbálkoztunk, és csúfos kudarcot vallottunk. Pedig az illető remek referenciákkal rendelkezett. Tanultunk a malőrből, inkább belülről építkezünk - nyilatkozta a szakember.

Azonban ez sem egyszerű.

Ha valamelyik területen dolgozik egy remek szakember, és őt kiemelik vezetőnek, biztos, hogy adott divízióban veszítenek egy tehetséges kollégát. Az viszont nem biztos, hogy nyernek egy remek vezetőt.

Előfordult, hogy valaki kiváló munkaerő volt, és csapnivaló vezető lett belőle. Visszaút viszont nincs, mert visszaminősíteni nem lehet senkit anélkül, hogy az önérzete ne sérülne. A kollégák szemében is bukott ember lesz.

Dr. Kazi Károly szerint a generációváltásban el kell fogadni, hogy az átadástól kezdve már nem kell beleszólni a mindennapi munkába, továbbá az új generáció is hibázhat, ahogy azt az előző is tette néha (képünk illusztráció) Forrás: Shutterstock

Ha viszont a területén kevésbé jól teljesítő, kisebb szakmai tekintéllyel rendelkezőben látnak vezetői affinitásokat, és őt választják, akkor kérdés, hogy lesz-e tekintélye a kollégái előtt, elfogadják-e őt felettesükként. A cég munkatársainak több mint fele felsőfokú végzettséggel rendelkezik, mindenki egyéniség, ezért náluk a bevonó vezető tud sikeres lenni. A kialakult működési modellt pedig a növekedéssel együtt – vagy annak ellenére – szeretnék megőrizni.

- Léteznek tradicionális, akár száz éve a piacon lévő vállalatok, amelyek apáról fiúra szállnak, de néha ezeknél is érezhető, hogy a gyerek kötelezettségből veszi át a céget, valójában más az érdeklődése. Ezt én nem szorgalmaztam sosem, ha nincs meg a lelkesedés.

Az utód könnyen úgy érezheti, hogy ő nem képes olyan teljesítményre, mint az alapító, emellett hatalmas rajta a nyomás: a család árgus szemekkel figyeli minden lépését. Ez engem is frusztrálna. Az sem biztos, hogy a gyerek együtt tud dolgozni a szüleivel - mondta a szakember.

Dr. Kazi Károly szerint az a legnehezebb, hogy úgy adják át a vezetést az új generációnak, hogy ne akarjanak mindennap beleszólni az operatív munkába.

El kell fogadni, hogy már nem vagyunk minden információ birtokában, és azt is, hogy az új generáció is fog hibázni.

Mert az évek során a jelenlegi vezetés is hozott rossz döntést, ment rossz irányba, és korrigált.

A teljes interjú a Piacésprofit.hu oldalán olvasható el.