Közel három évtizedes mélyponton a kínai növekedés

Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én Budapesti Értéktőzsde
Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én
Vágólapra másolva!
Hétfőn az amerikai zárva tartás és iránymutatás hiányában estek az európai tőzsdék. A befektetőket óvatosságra intette, hogy noha a kínai GDP növekedése megfelelt a várakozásoknak, a tavalyi 6,6 százalékos növekedés 28 éves mélypontot jelent - olvasható a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.
Vágólapra másolva!

A kínai adatok mindemellett nem támasztják alá a kemény földet éréssel kapcsolatos aggodalmakat.

Betett az IMF és Davos

A következő napot az európai indexek kisebb csökkenéssel fejezték be azt követően, hogy az IMF 0,2 százalékkal 3,5 százalékra csökkentette a globális növekedési előrejelzését, ami az olajárakat is negatív tartományba lökte.

A gyenge hangulatot erősítette a davosi világgazdasági fórumon készített felmérés, amelyben a vállalatvezetők növekvő pesszimizmusuknak adtak hangot.

Időközben a svájci UBS is gyengébb eredményekről számolt be, a múlt heti francia Sociéte Generale szintén gyenge eredménye után.

A hétfői kereskedési szünet után éles eséssel zártak az amerikai indexek, a fenti növekedési aggodalmak miatt. Erre rátett még egy lapáttal az, hogy 1990 óta a leggyengébb növekedést produkálta a kínai gazdaság, aminek érdemi hatása lehet a globális keresletre.

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Arne Dedert

A csütörtöki kereskedésben Európában vegyesen fejezték be az indexek a napot, mivel az Európai Központi Bank (EKB) elnökének szavai a növekedési kockázatok és lassulás kapcsán enyhe pesszimizmust keltettek a piacokon.

Eltűnhet a gazdasági növekedés az USA-ban

Amerikában kisebb emelkedést lehetett látni a nap végére, miután

az erős vállalati eredmények elterelték a figyelmet a kockázatokról, a kínai-amerikai kereskedelmi konfliktusban viszont az amerikai kereskedelmi miniszter szerint „mérföldekre" vannak a megállapodástól.

A megjelent gyorsjelentések közül kiemelendő, hogy az American Airlines, a Southwest Airlines és a JetBlue Airways is a vártnál erősebb negyedik negyedéves számokat produkált, így mindhárom papír menetelt. Kevésbé lanyhuló amerikai konjunktúrára utalhatnak az erős légitársasági számok. Emellett viszont a múlt héten tovább folytatódtak az amerikai kormányzati leállásról szóló tárgyalások (a legfrissebb hírek szerint időközben megoldás született ebben a kérdésben).

Mindenesetre a leállás közel hat héten keresztül tartott, és piaci vélemények szerint az első negyedévben emiatt akár 0 százalékos is lehet az amerikai gazdaság növekedése.

Izmosodott a font

Az euró háromheti mélypontján ragadt a hét elején, miután a várakozásoknál gyengébb európai adatok, mint például a 4 éves mélypontra eső jelenlegi helyzetet értékelő német üzleti hangulat, illetve az IMF által 1,8 százalékra visszavágott tavalyi és 1,6 százalékra csökkentett idei európai növekedési számok eltántorították a befektetőket a közös devizától.

A piac a csütörtöki EKB kamatdöntés előtt arra várt, hogy a központi bank küldjön némi iránymutatást azzal kapcsolatban, hogy a gyengélkedő európai és világgazdaság ellenére mikor kezdődhet a tervezett szigorítási ciklus, mivel az EKB eddig nem igazán kommunikált ezzel kapcsolatban.

Forrás: 123RF

A hét második felében a kereskedelmi feszültségek, a globális lassulás miatti félelmek és az amerikai politikai bizonytalanságok miatt gyengült a dollár. Gyengült a jen is, miután a japán jegybank csökkentette az inflációs várakozását, így még sokáig folytatódhat az ultra laza monetáris politika.

Nagyot erősödött az angol font, mivel szinte mindenki igyekszik elkerülni a megállapodás nélküli kiválást, míg növekszik a bennmaradás esélye is.

A helyzet mindenesetre teljesen kaotikus, ha meghosszabbítják a kilépési folyamatot, még az is előfordulhat, hogy a briteknek választaniuk kell az EP választásokon, noha már kivették az angol mandátumokat, és angol listák sem indulnak. Uniós vélemény szerint, ha megállapodás nélkül lép ki az Egyesült Királyság, elkerülhetetlen az ír- észak-ír határ visszaállítása, amit pedig mindenki el akar kerülni.

Növekvő negatív kockázatok

Csütörtökön a dollár az EKB kamatdöntés után ötheti csúcsára erősödött, majd vissza is tért a délelőtti szintjére. A hirtelen ingadozás mögött nem a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyott irányadó európai ráták álltak, hanem az EKB elnök, Mario Draghi kommentárja, miszerint jelentősen növekvő negatív kockázatokat látnak az európai növekedéssel kapcsolatban, rendre gyengébben alakulnak a várakozásokhoz képest az adatok.

A szigorítási ciklus potenciális kezdetét továbbra is az idei év második felére teszi a központi bank.

Noha a jelentős mértékű kockázatok ezen változtathatnak, a döntéshozók szerint több időre van szükség, hogy tisztán lássanak a kérdésben.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A hét egészét az euró 0,4 százalékos elmozdulással fixálta a dollárral szemben. A forint sem reagálta túl az EKB kamatdöntését, a hetet végül 0,1 százalékos mínusszal fejezte be az euróval szemben, míg 0,5 százalékot mozdult el lefelé a dollár ellenében.

A hazai tőzsde 1,3 százalékot csökkent a múlt héten. A vezető papírok közül a Mol 0,6 százalékkal erősödött, az OTP ezzel szemben 1,7, a Richter 4,3 százalékot esett, az MTelekom pedig szintén erősödni tudott 1,5 százalékkal.

A nemzetközi tőzsdék közül az amerikai S&P500 0,2 százalékkal gyengült, a Nasdaq és a Dow Jones egyaránt 0,1 százalékos erősödéssel zárta a hetet. Európában a német DAX 0,7, a francia CAC 1 százalékkal zárt magasabban heti szinten, a londoni FTSE értéke viszont 2,3 százalékkal csökkent.