A pénzügyeket illetően bizakodva tekintenek a magyarok az idei évre

sárga csekk készpénz
Budapest, 2013. november 27. Fotómontázs a "sárga csekk" - készpénzátutalási megbízás - illusztrálására. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Az új év első hónapjai a fogadalmak és a tervezés ideje, melyből nem maradhat ki pénzügyeink felülvizsgálata sem. Az Intrum legfrissebb kutatásából kiderült, hogy a fiatalok várakozásai a legpozitívabbak az új évre vonatkozóan. Az is világosan látszik, hogy jól kézben tartjuk pénzügyeinket.
Vágólapra másolva!

Az Intrum, Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja, évente elkészíti az Európai Fogyasztói Fizetési Felmérést. A kutatásban Európa 24 országából közel 25 ezer válaszadó, köztük 1004 magyar vett részt. A felmérés így reprezentatív módon a magyarok pénzügyi helyzetét és várakozásait is vizsgálta.

A kutatásból kiderült,

a magyarok tudatosabbak az európai átlagnál, ha a számlák befizetéséről van szó: a hazai válaszadók közel 90 százaléka szerint fontos, hogy a számlákat időben rendezzék,

míg az európai átlag e kérdést illetően 85 százalék. Az adatok alapján igyekszünk tartani is ehhez magunkat, mert nem szeretnünk másoknak tartozni. Míg 2017-ben minden második magyar állampolgárral előfordult, hogy elfelejtett befizetni egy számlát, addig 2018-ban már csak 10-ből 4 emberrel fordult elő, hogy kicsúszott a határidőből. Ez nem magyar sajátosság, hiszen a kontinens más országaiban is hasonló a helyzet.

A háztartások pénzügyi helyzetének javulása a számlabefizetések kapcsán is érezhető:

egy év alatt 10 százalékkal, 46 százalékra csökkent azok aránya, akik pénzszűke miatt nem tudták rendezni szolgáltatói tartozásukat.

Bár fontosnak tartjuk a számlabefizetést, mégis gyakran elfelejtkezünk róla: csaknem minden második késés mögött a figyelmetlenség áll Forrás: MTI/Faludi Imre

Az adatokból kiderül, hogy a magyarok urai saját pénzügyi helyzetüknek: a megkérdezettek mintegy 60 százaléka gondolja azt, hogy kontroll alatt tartja pénzügyi dolgait. Ez az adat összefügg a korral: az idősebb korosztályhoz tartozók egyértelműen jobban kezelik anyagi helyzetüket. Mindez azt is mutatja, hogy különösen fontos a fiatal generáció pénzügyi edukációja.

A pénzügyi helyzet kordában tartása tekintetében Magyarország kevéssel marad el a 64 százalékos európai átlagtól, azonban jobbak vagyunk, mint Írországban és az Egyesült Királyságban élő társaink.

A személyes pénzügyek megítélésénél a fiatal korosztályokra jellemző optimizmus növekedett tavaly óta.

A magyar fiatalok közel fele látja úgy, hogy jobb anyagi helyzetben lesz, mint szülei: 7 százalékponttal nőtt azon fiatalok száma, akik bizakodóan tekintenek a jövőbe. Ez az arány európai viszonylatban is kimagasló, az európai 43 százalékos átlaghoz képest a 18-24 éves korosztályhoz tartozó magyar fiatalok 7 százalékponttal magasabb arányban vélekednek így.