Nagyon pörög a céges rendezvények piaca

Lillafüred,szálló,kalandpark
Csapatépítésre is kiváló
Vágólapra másolva!
2018-ban 20 százalék felett nőt a céges rendezvények piaca, a legmarkánsabb bővülést a csapatépítők adták – derült ki a Szallas.hu csoporthoz tartozó KonferenciaHotelek.hu elemzéséből. Konferenciahelyszínek kapcsán a több hónapban teltházzal futó Budapest vitte a prímet, míg a csapatépítők esetében Siófok, Balatonfüred és Tata került a top 3-ba. A munkaerőpiac sajátosságait figyelembe véve 2019-ben további növekedés várható.
Vágólapra másolva!

Nagyot ment tavaly a konferencia és csapatépítő tréningek piaca. A Szallas.hu csoporthoz tartozó, céges rendezvények szervezését támogató KonferenciaHotelek.hu adatai szerint

a konferenciák területén 20, míg a céges csapatépítők esetében 25 százalékos volt a bővülés.


„Tulajdonképpen iparágtól és cégmérettől függetlenül minden szegmensben komoly növekedést mértünk. Míg nehezebb időkben a céges rendezvények száma jóval alacsonyabb és általában minden esemény nagyon előre tervezett, úgy a tavalyi évben kialakult a last minute konferenciázás jelensége: viszonylag nagy, akár 300-400 fős rendezvények szerveződtek "hirtelen felindulásból", egyébként teltházzal."

– ismertetett egy új trendet Dusza Hajnalka, a KonferenciaHotelek.hu marketingvezetője.

Ha csapatépítésről van szó, a fővárosi cégek előszeretettel keresnek vidéki helyszíneket - a képen a Lillafüredi Sport- és Kalandpark Forrás: Polyak Attila / Travelo

A konferenciahelyszínek tekintetében továbbra is a főváros dominál, Budapesten óriási a kereslet, amit a jelenlegi infrastruktúra már nem igazán tud kiszolgálni.

A vidéki piac jól ellátott, bár az agglomerációban is jól jönnének további rendezvényhelyszínek. A legnépszerűbb konferenciahelyszínek top 5-ös listájára egyébként Budapest után csak vízparti települések fértek fel.

Top 10 konferenciahelyszín 2018-ban

1. Budapest
2. Siófok
3. Balatonfüred
4. Visegrád
5. Velence
6. Eger
7. Kecskemét
8. Szeged
9. Győr
10. Debrecen

Top 10 csapatépítő tréninghelyszín 2018-ban

1. Siófok
2. Balatonfüred
3. Tata
4. Cegléd
5. Tatárszentgyörgy
6. Telki
7. Győr
8. Noszvaj
9. Sarud
10. Vác

A klasszikus konferenciákkal szemben a céges csapatépítőket ugyanakkor már előszeretettel szervezik vidékre a vállalatok, a főváros nem is szerepel a top 10-es listában, amelynek dobogós helyeit Siófok, Balatonfüred és Tata bérelte ki tavaly. 4-5 éve a csapatépítők még leginkább tavasszal és ősszel szerveződtek, az elmúlt években azonban eltűnni látszik ez a ciklikusság, tulajdonképpen minden hónapban jelentős számú csapatépítő szerveződik. 2018-ban a február, április, június, augusztus és szeptember volt erősebb a cspatépítésekben.

Az átlagos magyar csapatépítés hossza egyébként 2,65 nap volt 2018-ban, a tipikus részvételi szám 50 fő, míg az 1 dolgozóra jutó szállásköltség 21 185 forint volt.

Az alacsonyabb költségkerettel futó csapatépítők jellemzően a közös főzést választják, míg a másik irányt a külsős trénercég által szervezett aktív programok – pl. hajózás, quadozás – jellemzik.

A KonferenciaHotelek.hu előrejelzési szerint 2019-ben további bővülés várható a csapatépítések piacán.