Apple: zuhanó árfolyam, gyenge eladások és összeomlás a kínai piacon

Apple
The Apple logo is seen on an iPhone in this photo illustration on September 24, 2018. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Az Apple nyilvánosságra hozta első negyedéves pénzügyi jelentését, amely javarészt megfelelt a Wall Street várakozásainak, legalább is annak környékén alakult, kivíve az iPhone eladásokat. Az Apple számára lassan elkerülhetetlen lesz csökkenteni az iPhone-ok árát.
Vágólapra másolva!

Az Apple 84,3 milliárd dolláros bevételre tett szert az első negyedévben ez pedig ha nem is sokkal, de rávert a 83,97 milliárd dolláros előrejelzésre. (Az Apple pénzügyi éve mindig októberben kezdődik és a rákövetkező év szeptemberével zárul.) Emellett szintén a vártnál minimálisan jobban teljesített a szolgáltatásokból befolyó bevételek területén (10.9 milliárd dollár szemben a várt 10,87 milliárd dollárral), az összbevétel és az iPhone eladásokból érkezett bevétel viszont valamelyest a várakozások alatt maradt.

A jelentés után 6 százalékot erősödtek az Apple részvények a kereskedésen túli időszakban és egészen 165 dollárig kúszott fel.

Pedig a hónap elején még 10 százalékot zuhant az árfolyam, miután az Apple csökkentette a várható bevételekre vonatkozó előrejelzését. A mostani negyedéves jelentés viszont egy új kor kezdetét is jelzi, mert az Apple már nem számol be arról, hogy melyik termékéből hány darabot értékesített.

illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

Az új struktúrával az volt az Apple célja, hogy ne mindenki az alapján ítélje meg a céget, hogy hány telefont adott el, hanem más fontos adatokra is nagyobb hangsúlyt kapjanak. Kínában iszonyúan gyenge évet zárt a kaliforniai vállalat. Összesen 13,17 milliárd dollárnyi bevételre tett szert az ázsiai országban, ez pedig 5 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A vállalat bevétele visszaestek Japánban és Európában is, bár nem ilyen drámaian.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója szerint a rossz kínai számok a két ország közötti kereskedelmi feszültségnek, valamint a lassuló kínai gazdaságnak köszönhetőek. Ugyan Cook nem beszélt róla, de Kínában komoly vetélytársai vannak az Apple-nek, köztük a Huawei, az Oppo, a Vivo és a Xiaomi is, amelyek közül mindegyik kijött olyan készülékkel, amelyet kizárólag erre a piacra szánt.

illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Alexander Pohl

Cook kiemelte azt is, hogy az erős dollár is ártott az eladásoknak, mivel emiatt külföldön még többe kerültek az amúgy is rettenetesen drága Apple termékek. A kaliforniai vállalat vezérigazgatója hozzátette, hogy dolgoznak egy olyan megoldáson, amely idővel majd megvédi a vásárlókat az árfolyam-ingadozástól. Viszont a szolgáltatások területén nagyot lépett előre az Apple, és ezzel megmutatta, hogy képes más területen is fejlődni és növekedni.