Óriási bírságot kapott egy kínai vegyipari cég

hulladék
Norvég tengerpart
Vágólapra másolva!
Hétmillió jüanra (289 millió forintra) bírságoltak egy vegyipari vállalatot mintegy 122 tonna kőszénkátrány eltemetéséért egy sanghaji lakónegyedben – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség a Sanghaj Zsipao című helyi lapra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A Shanghai Huarui Chemical Group még 2008-ban helyezte a földbe az ipari hulladékot tartalmazó konténereket a tengerparti város Csinsan nevű negyedében.

Illusztráció Forrás: norwaytoday.info/news

A város környezetvédelmi hatóságai csak 2016-ban értesültek kőszénkátrány lerakásáról, az azt követő vizsgálatok pedig súlyos szennyezést mutattak ki a talajban és a talajvízben.

A vizsgálatok szerint fenol, benzol, policiklusos aromás szénhidrogén és kőolaj szennyezte be a környezetet.

A 7 millió jüanos bírságból 3 milliót a szennyezés eltakarítására, 4 milliót pedig a környezet helyreállítására szánnak.

Az ügy az első olyan környezetszennyezési ügy Sanghajban, amely egy polgári per révén jutott a hatóságok tudomására – írta a TASZSZ.