Új köntöst kap egy magyarországi pláza

Zala Plaza
Vágólapra másolva!
Hamarosan ismét teljes egészében birtokba veheti a nagyközönség a zalaegerszegi Zala Plazát, amelynek korszerűsítése a befejező szakaszához érkezett. A bevásárlóközpont megújult külsővel, új hangulati és dizájnelemekkel, valamint az eddiginél is szélesebb és változatosabb termékpalettát kínáló bérlői mixszel várja majd fogyasztókat.
Vágólapra másolva!

A tulajdonos Indotek Group tavaly nyáron kezdte meg a munkálatokat, amelyek első lépéseként a burkolatokat lecserélték és a falakat újrafestették, az ún. „ételudvar" területén pedig az új bútorok és lámpák hoztak látványos változást a bevásárlóközpont kinézetében. Ezt követte az épület külső homlokzatának teljes megújítása, amelynek részeként a pláza új logója is felkerült az épületre.

A korszerűsítésen dolgozó 40 fős szakembercsapat tagjai az épületben összesen 1600 négyzetméter burkolatot újítottak meg, amellyel egyidejűleg 400 db álmennyezet-elemet cseréltek ki, és 1400 négyzetmétert festettek át.

A világítástechnika megújítása mellett 450 méternyi elektromos vezeték cseréjét, illetve kiépítését is elvégezték. Az épület külsején a festők 3800 négyzetméter homlokzati acélfelületet mázoltak újra, az üvegfelületeken pedig a szakemberek 300 négyzetméter hővédő fóliát helyeztek fel.

Teljesen megújulnak a belső terek a bevásárlóközpontban Forrás: Origo

A munka befejezésének köszönhetően néhány héten belül az épület egészében megszűnnek az építkezéssel kapcsolatos kellemetlenségek, ugyanakkor a vásárlók minél zavartalanabb kiszolgálását célozta, hogy az üzletek és vendéglátó egységek a felújítás alatt is folyamatosan nyitva tartottak.

A megújulás jegyében az egyre változatosabb bérlői mixet erősíti a Cinema City, a Libri, a CCC és a Pepco mellett immár az Auchan is, amely épp a Zala Plazában nyitotta meg első nyugat-magyarországi kereskedelmi egységét.

A felújított Zala Plaza kívülről Forrás: Origo

Az összesen 10 150 négyzetméter alapterületű, kétszintes bevásárlóközpont Zalaegerszeg és vonzáskörzetének mintegy 98 ezer fős lakosságát szolgálja ki 2001 óta. A Zala Plaza 2015-ben került az Indotek Group érdekeltségébe, az új tulajdonos pedig saját forrásból összesen mintegy félmilliárd forintot fordít a zalai megyeszékhely központjában működő bevásárlóközpont korszerűsítésére.