Nem végezhet helyszíni ellenőrzést a GVH bírói engedély nélkül

2019.02.01. 20:31

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tájékoztató kampányában igyekszik felvilágosítani a kis és középvállalkozásokat arról hogy pontosan milyen eljárás is az, amikor a helyszíni kutatás zajlik.

Kollár Kinga, a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője a Trend FM rádiónak elmondta, a GVH helyszíni kutatásainak alapvető célja, hogy bizonyítékokat gyűjtsön. Többféle esetben is előfordulhat, hogy így szerez információt a hivatal,

de legtöbbször kartell ügyekben vagy erőfölénnyel való visszaélés esetén, illetve összefonódások vizsgálatánál.

A Versenyhivatal nem mehet azonban ki önmagától egy vállalathoz, hanem előtte mindenképpen bírói engedélyt kell kérnie, azaz már a bíróság előtt bizonyítania kell azt, hogy valamilyen jogsértés lehetséges.

A Gazdasági Versenyhivatal nem szállhat ki a cégekhez bírói engedély nélkülForrás: Szabó Balázs [origo]

A kampányról szólva a szóvivő elmondta, hogy ez azért szükséges, mert a GVH észlelte, hogy a kis- és középvállalkozásoknak a versennyel kapcsolatos jogszabályok, illetve az eljárási szabályok kapcsán alacsony a tudásszintjük. Ezért szükségesnek látják, hogy közérthető nyelven, megfelelő információkat bocsássanak rendelkezésre.

A szóvivő megerősítette, hogy

a helyszíni kutatást - megfelelő bírósági felhatalmazás birtokában - akár egy magánszemély bejelentéséből is elindíthatja a GVH. A Versenyhivatal egyébként alapvetően panaszbejelentések alapján vizsgálódik.

A teljes hanganyag a TrendFM.hu oldalán hallgatható meg.