Jó hírek jöttek Amerikából

Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én Budapesti Értéktőzsde
Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én
Vágólapra másolva!
Gyenge hét áll a hazai részvénypiac mögött, amely azonban jelentős hullámzásokat mutatott.
Vágólapra másolva!

A múlt hét első két napján még emelkedett a BUX, sőt, kedd délelőtt már ismét megközelítette a mindenkori csúcsot, innen azonban élesen lefordult. A Fed bejelentését követő csütörtöki felpattanás után megint lefelé vette az irányt.

Beindult a tőzsdei hullámvasút

A heti csúcs 41370 pont közelében, a mélypont a 40452-es értéknél volt. A múlt héten így összességében 0,1 százalékkal emelkedett a hazai index értéke.

Az OTP kedden 11800 forintig menetelt, azonban a sikertelen csúcstámadás után meredek lejtőre került, így péntekig meg sem állt 11230 forintig, ahonnan végül felpattant.

Múlt hét pénteken így is 1,3 százalékkal lejjebb zárt az egy héttel korábbihoz képest. A Mol folytatta a tavaly nyár óta tartó menetelést, így az emelkedő sávban maradt, ebből azonban nem tudott kitörni. Pénteken már újabb 15 hónapos csúcsot döntött 3316 forintnál, de erről a szintről lefordult, így a múlt héten 0,7 százalékkal emelkedett.

A hét elején 5750-5850 forint között hullámzó Richter csütörtökön hirtelen magára talált, péntek délelőtt pedig 5940 forintig jutott,

a hetet végül 1,9 százalékos erősödéssel zárta.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Jó hete volt az egyéves csúcsokat elérő Magyar Telekomnak, de 474 forintról lefordulva némileg alacsonyabb szinten konszolidálódott az árfolyama, ezzel 1,1 százalékos nyereséget ért el egy hét alatt.

Felpörögtek az események a devizapiacokon

Nagy izgalmak voltak a devizapiacokon is.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatokon, se a likviditásnövelő devizaswap állományon, ugyanakkor megerősítette, hogy az inflációs tendenciákat jobban megragadó adószűrt maginfláció alakulása lehet hatással a monetáris politikára.

Ez pedig már tavaly decemberben 2,9 százalékra emelkedett, így a következő hónapokban el is érheti a 3 százalékos inflációs célt, ami a monetáris kondíciók normalizálására ösztönözheti a jegybankot. Az első lépés a 2000 milliárd forint közelében levő devizaswap állomány csökkentése lehet, erről a márciusi ülésen dönthet a Monetáris Tanács.

A forint eleinte nem reagált az MNB-től érkező hírekre, majd szerdán több hullámban erősödött, amire rátett egy lapáttal az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti közleménye.

Szerda este már hét hónapos csúcsra, 315-ig erősödött a hazai fizetőeszköz, azonban ez a szint már erős ellenállásnak bizonyult, így profitrealizálás miatt gyengült a forint.

Forrás: Shutterstock

Egy hét alatt így minimális mértékben értékelődött le az euróval szemben, míg a dollár ellenében némileg erősödött. A dollár mélypontja 274 forint volt a héten.

Galamb üzenetek a Fedtől

A nemzetközi devizapiacokon hét legfontosabb eseménye a Fed kamatdöntését követő közlemény volt. A Fed a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatokon, ugyanakkor közölte, hogy türelmes lehet a monetáris politikában, a gazdasági és pénzpiaci folyamatok hatására pedig készen áll a jelenlegi 50 milliárd dolláros ütemű mérlegleépítés kiigazítására.

Az igencsak „galamb" üzenetek miatt sokat gyengült a dollár a főbb devizákkal szemben, a feltörekvő devizák pedig szárnyaltak.

Az euró azonban már másnap visszaadta erejét az igencsak gyér európai adatok hatására. Az olasz gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben technikai recesszióba jutott, míg az éves növekedése 0,1 százalékra lassult. Az euróövezeti gazdaság növekedése pedig négyéves mélypontra került. A dollárt ugyanakkor pénteken a továbbra is robusztus amerikai adatok támogatták.

Kedvező gyorsjelentések Amerikából

A nemzetközi tőzsdék többnyire emelkedtek, bár a DAX továbbra is gyengélkedik. A frankfurti börzét néhány kedvezőtlen vállalati hír húzta le, a német részvények még az amerikai részvények szárnyalásából és a bejelentések szerint sikeres amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokból sem tudtak hasznot húzni. Így a DAX 0,9 százalékkal került lejjebb.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az európai börzék vegyesen zárták a múlt hetet, a londoni FTSE a brexit körüli fokozódó bizonytalanságok miatt gyengülő angol font miatt teljesített jól, míg a francia indexet többnyire kedvező vállalati hírek húzták feljebb.

Az amerikai tőzsdék szinte folyamatosan emelkedtek a többnyire kedvező vállalati jelentések hatására.

A múlt héten felpörgött a gyorsjelentési szezon, a vártnál jobb eredmények hatására pedig többek között szárnyalt az Apple, a Facebook, a General Electric, a Boeing részvénye. Természetesen voltak negatív meglepetések is, de

az összkép kedvező, hiszen az eddigi jelentések alapján a vállalatok 72 százaléka felülmúlta a várakozásokat.

A tengerentúli tőzsdéknek mindemellett támaszt nyújtott a Fed közleménye, a pozitívan alakuló amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások, valamint a jó gazdasági adatok is. Mindennek köszönhetően összességében 1,3-1,6 százalékos nyereséggel zárták a múlt hetet az amerikai indexek.