Nagyberuházás egy észak-magyarországi fémipari cégnél

Sirok, 2019. február 8. Alumínium aeroszol palackok a gyártósoron a Mátrametál Kft. siroki telephelyén 2019. február 8-án. Ezen a napon adták át a cégnek a nagyvállalati beruházási támogatás keretében elnyert pályázata hivatalos támogatói okiratát. A Pénzügyminisztérium 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti a kft.-t a 3,6 milliárdos kapacitásbővítő fejlesztésében. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Az autóipar mellett a többi iparág megerősítése segíti a magyar gazdaság további bővülését és stabilitásának megőrzését - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Mátrametál Kft. 3,6 milliárd forint értékű, kapacitásbővítő fejlesztéséhez nyújtott kormányzati támogatás okiratának ünnepélyes átadásán Sirokon.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály kiemelte, hogy az alumínium aeroszol palackok gyártásával foglalkozó vállalkozás beruházásához a kormány 1,8 milliárd forint támogatást nyújt a nagyvállalati beruházás támogatási programból.

- tette hozzá a pénzügyminiszter.
A gazdasági stabilitás egyik legfontosabb jellemzője a több lábon állás. Ennek jegyében a 120 ezer embert foglalkoztató, "domináns" hazai autóipar mellett cél a többi iparág megerősítése.

Alumínium aeroszol palackok a gyártósoron a Mátrametál Kft. siroki telephelyén Forrás: MTI/Komka Péter

- húzta alá a tárcavezető. A cég együttműködése a Miskolci Egyetemmel az ipari kultúra és a duális képzés fejlesztésében ugyancsak példa értékű.

Lovas Ferenc, a társaság ügyvezető igazgatója közölte: az 1,8 milliárd forintos kormányzati támogatás felhasználásával 3,6 milliárd forintból a jelenlegi öt mellé új aeroszolpalack-gyártó gépsort állítanak munkába. Az év elején indult és várhatóan 2020 tavaszára befejeződő projekt része a gyártócsarnok és a raktárépület bővítése is.

A beruházás mintegy 30 százalékkal bővíti a cég jelenlegi, éves 100 millió palack körüli gyártókapacitását és 13 új munkahelyet is teremt.

A Mátrametál Kft. siroki telephelye Forrás: MTI/Komka Péter

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a Mátravidéki Fémművek jogutódaként 1993-ban alakult Mátrametál Kft. 350 munkavállalót foglalkoztat. A vállalkozás termékeinek legfőbb exportpiacai Franciaország, Németország, Oroszország és Nagy-Britannia. Nettó árbevétele 2018-ban mintegy 6,6 milliárd forint volt, idén pedig várhatóan meghaladja majd a 7 milliárdot.
Horváth László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) arról beszélt: a vállalat megmaradásáért komoly küzdelmet kellett folytatni az elmúlt évtizedekben.

- fogalmazott.