Nagyot domborított privátbanki üzletágával az MKB Bank

bank Magyar Kereskedelmi Bank MKB székház
Vágólapra másolva!
Az idén 50 éves Euromoney 16. alkalommal közölte globális Private Banking felmérését, ebben az évben is felállítva a private banking szolgáltatók legfrissebb, nemzetközi rangsorát. A felmérésben a világ 56 országának  700 nemzetközi szereplője – köztük 20 magyar pénzintézet – vett részt. Az Euromoney 12 kategóriában nevezte meg az év legjobb private banking szolgáltatóit.
Vágólapra másolva!

A hazai és nemzetközi versenytársai szavazatai alapján a „Philanthropic Advice" kategória I. helyezését Magyarországon az MKB Private Banking kapta.

Ez a kategória a pénzintézet és az ügyfelek jótékonysági tevékenységének együttműködését értékeli.

A díj jóval túlmutat a befektetési tanácsadás kereteiben történő szolgáltatásokon, hiszen azt az emberi értékközösséget és értékazonosságot ismeri el, amely az MKB Bankot és ügyfeleit a karitatív tevékenységek végzése területén is összeköti.

Az MKB székháza Budapesten - a hitelintézet privátbanki üzletága rangos elismerést kapott Forrás: Origo

2018-ban a IX. Magyar Privát Bankári Konferencia – szintén a versenytársak és a piac értékítélete alapján – az Év Üzletágfejlesztője Díjjal jutalmazta az MKB Private Banking kollektívájának munkáját.

- mondta Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója.

Az Euromoney Private Banking felméréséről itt olvashatnak részletesebben is (angol nyelven).