Nem csökken a nyugdíjak értéke, amíg polgári kormány van

RÉTVÁRI Bence
Budapest, 2019. január 3. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a gyermekek otthongondozási díjának (gyod) idei bevezetéséről és az ápolási díj ez évi emeléséről tart sajtótájékoztatót az Emmi V. kerületi Akadémiai utcai épületében 2019. január 3-án. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
2010 óta 33 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, vásárlóértékük pedig 10 százalékkal nőtt - jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence azt mondta, 2010-ben nem volt biztató sem a nyugdíjasok, sem a nyugdíjkassza helyzete, akkor ugyanis körülbelül

400 milliárd forintos lyuk volt a nyugdíjkasszában.

A nyugdíjasoknak meg kellett érniük, hogy az előző időszakban egyhavi nyugdíjat elvettek tőlük, ugyanis a Gyurcsány-kormány 2008-ban 8 százalékkal, a Bajnai-kormány pedig 6,4 százalékkal csökkentette a nyugdíjak értékét. Emellett mind a Horn-, mind a Gyurcsány-kabinet kísérletet tett a nyugdíjak megadóztatására egy összevont adóztatással - sorolta az államtitkár.

Az idősek továbbra is számíthatnak a Fidesz-KDNP-re, amely megbecsüli őket - emelte ki az államtitkár. Idén 2,7 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ez az átlagnyugdíj esetén átlagosan

havonta 3500, éves szinten pedig 42 ezer forint többletet jelent.

Emlékeztetett, a kormány év elején az infláció mértékével számolva határozza meg a nyugdíjemelés összegét. Ha az infláció a tervezett érték alatt van, akkor a különbözet a nyugdíjasoknál marad és a következő évtől beleépül a nyugdíjakba, ha viszont az infláció magasabb lesz, akkor novemberben kompenzációban részesülnek.

Ebben a rendszerben a nyugdíjasok nem járhatnak rosszul

Ebben a rendszerben tehát a nyugdíjasok rosszul nem járhatnak, a nyugdíjak értéke nem csökkenhet - jelentette ki Rétvári Bence. Megjegyezte, ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor idén is várható prémium.

A nyugdíjasokat érintő egyéb intézkedések között említette, hogy már

három alkalommal osztottak tízezer forintos Erzsébet-utalványt,

ebben 2,7 millió ember részesült összesen 81 milliárd forint értékben. Már kétszer adtak nyugdíjprémiumot is, 2017-ben 24 milliárd forint, 2018-ban pedig 41 milliárd forintot szántak erre. A prémium egy átlagnyugdíj esetében 2017-ben 12 ezer, tavaly pedig 18 ezer forint pluszt jelentett - közölte az államtitkár.

Folytatódik a Nők 40 program

Rétvári Bence kitért a Nők 40 programra is, amely 40 év szolgálati idő után, még a nyugdíjkorhatár betöltése előtt lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását. Ezzel a lehetőséggel

eddig 243 ezer nő élt, ők átlagosan 4,5 évvel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt nyugdíjba tudtak menni

- monda el az államtitkár.

További segítséget jelent a nyugdíjasoknak a rezsicsökkentés, amelynek köszönhetően éves szinten több 10 ezer forintot tudnak megspórolni, valamint az Erzsébet-programon keresztül megvalósuló kedvezményes üdülési vagy fürdőjegy lehetősége, amelyet 2012 óta 260 ezer nyugdíjas vett igénybe - mondta Rétvári Bence.

Az államtitkár azt hangoztatta, hogy az elmúlt évek döntéseit minden esetben az motiválta, hogy megbecsülést és tiszteletet élvezzenek az idősek, akik "egy életet dolgoztak le, és egy élet munkájával építették fel ezt az országot".

Az idősek véleményezhetnek is

Hozzátette, hogy a kormány minden fontos döntés előtt kikéri az Idősek Tanácsának véleményét is. Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának tagja elmondta, a testület feladata, hogy az időseket közvetlenül érintő javaslatokat megtárgyalja, a felkért tagok pedig a szakmai tudásukkal egészítsék ki az időseket érintő kormányzati javaslatokat, hogy megvalósulhasson az idősek megbecsülése, érdekeik érvényesülése.

Elmondta azt is, hogy három munkacsoportjuk van, az egyik kulturális és sporttevékenységeket szervez, hogy az idősek minél tovább aktívan és egészségesen élhessenek, egy másik azon dolgozik, hogy az idősekhez minél több információ jusson el a médián keresztül, a harmadik pedig a már rosszabb egészségi állapotban lévők megfelelő színvonalú ellátása érdekében tevékenykedik.