Magyar startup vállalkozások mutatkoztak be a Digital Demo Day-en

2019.02.11. 14:49

A Startup Campus és Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusának együttműködésének eredményeként öt innovatív hazai vállalkozás mutatkozott be az Észak-Rajna-Vesztfália startup Innovation Hub által szervezett, Digital Demo Day 2019 eseményen.

A nemzetközi és német nagyvállalatok részvételével zajló, mintegy 2000 fős rendezvényen a magyar cégek egy 30 négyzetméter nagyságú területen felállított kiállítási standon fogadhatták ügyfeleiket. Az egynapos rendezvényen a régió startup ökoszisztémájának szereplői, valamint a tartományi gazdaságfejlesztésért felelős állami szervezetek is kiállítóként vettek részt.

A hetekkel korábban leegyeztetett és előkészített találkozóknak köszönhetően a felek már a jövőbeli együttműködés részleteiről tudtak tárgyalni.

A Főkonzulátus kapcsolati hálózata és a Startup Campus munkatárainak együttműködésének köszönhetően maximálisan sikerült kihasználni az esemény adta lehetőségeket.

"A Startup Campus-szal január óta közel 100 potenciális ügyfelet térképeztünk fel Németországban. A rendezvényre leszervezett találkozóink közül a legizgalmasabb a Vodafone európai központjával volt, akik a megoldásunk segítségével egészítenék ki partner edukációs platformjukat.-  mondta Hives Áron és Horváth Dániel az EduBase-től.

A magyar startupok a Digital Demo Day 2019 rendezvényenForrás: Digital Demo Day


„Nagyobb volt a pörgés a standunknál, mint amire számítottam. Előremutató üzleti tárgyalásaink voltak, ami közül a Mitsubishi Electric elektronikai eszköz gyártót emelném ki. Számára a járműipari analitikai tudásunk volt az a know how, melynek megosztásáról a jövőben érdemes lesz tárgyalnunk." - nyilatkozta Szatmáry Gyula Senior Sales Consultant az Inventure Automotive-tól.

Rajtuk kívül szerepelt még a rendezvényen a Neticle, a PenGo és a Talk-A-Bot hazai startup cég.

A Startup Campus németországi üzletfejlesztési programjának következő állomása Drezdában lesz.