Vérszegény teljesítmény a hazai tőzsdétől

2019.02.18. 11:38

A kedvező nemzetközi hangulat és a kirobbanó hazai GDP növekedés ellenére vérszegény teljesítményt nyújtott a múlt héten a BUX, átlag alatti forgalom mellett – emeli ki a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalója.

A kereken öt százalékos, a konszenzust messze felülmúló tavalyi utolsó negyedéves növekedésre semmilyen reakciót nem mutattak a hazai részvények, sőt aznap éppen méretes esést szenvedtek el.

Elrobogtak mellettünk a külföldi tőzsdék

A nemzetközi piacok hétfői robogását kedden igyekezett behozni a hazai börzemutató egy nap alatti 1,8 százalékos szárnyalással, azonban a 40562 pontos heti csúcsról lefordulva, újra 40000 pont alá esett.Pénteken végül e kerek szint felett tudott stabilizálódni, miközben robogtak az európai és az amerikai piacok. Egy hét alatt az emelkedés a hazai börzén így 1,2 százalék volt.

Forrás: MTI/Manek Attila

Az OTP részvényeit szerda reggelig a heti csúcsot jelentő 11600 forintra húzták fel, majd innen lefordulva 11250 forintig estek a bankpapírok a hét második felében. Pénteken azonban 11400 forinton stabilizálódott az árfolyamuk, ami 1,2 százalékos heti növekedésnek felel meg.
A múlt hét nyertese a Mol volt, az olajpapír árfolyama a 3150 forintos szintről indult felfelé, a robogás 3300 forintig tartott, majd innen kissé lefelé korrigált. Ezzel egy hét alatt 4,1 százalékos nyereséget értek el a részvények.

A vezető részvények közül a hét vesztese a Richter lett. A csalódást keltő gyorsjelentést követő zuhanás után kedden pozitív korrekcióval próbálkozott a gyógyszerrészvény, azonban a hét közepétől újra lefelé vette az irányt, így a múlt héten összességében 2 százalékkal került lejjebb az árfolyama.
463-472 forint között hullámzott a Magyar Telekom, a hetet végül fél százalékos plusszal fejezte be a hetet.

Tovább izmosodott a forint

A forint a hét elején a 320-as szintet ostromolta az euróval szemben, azonban a friss inflációs adat hatására meredeken, 317,50-ig erősödött.
Az erősödést az okozta, hogy noha a fő árindex 2,7 százalék maradt, a maginfláció 3,2, az adószűrt maginfláció pedig kereken 3 százalékra emelkedett. Ez utóbbi pedig a Magyar Nemzeti Bank közleményei alapján már elindíthatja a monetáris kondíciók normalizálását.

Kamatemelésre a Takarékbanknál még nem számítanak, azonban a Monetáris Tanács már márciusban bejelentheti a likviditásnövelő devizaswap-állomány csökkentését.

Forrás: Shutterstock

Szerdán felfelé fordultak a jegyzések, azaz a forint kissé gyengült a kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatására. Csütörtökön alig reagált a kiváló hazai növekedési adatra, sőt, a nap folyamán később még gyengült is, majd egy váratlanul gyenge amerikai adatra nagyot estek az amerikai hozamok, így a feltörekvő és régiós devizákkal együtt már újra erősödött a forint.

A hazai fizetőeszköz így összesen mintegy 0,1 százalékkal értékelődött fel a múlt héten az euró ellenében. Az S&P felminősítésére péntek este már nem tudott reagálni. Az euró gyengélkedése miatt ugyanakkor 0,5 százalékot veszített értékéből a dollárral szemben.

Az igen gyenge európai konjunktúra miatt folytatódott az euró eróziója. Ezt átmenetileg kedden az amerikai-kínai tárgyalásokkal kapcsolatos optimizmus, majd csütörtökön egy váratlanul igen rossz amerikai kiskereskedelmi adat állította meg, a közös európai deviza így is 0,5 százalékkal gyengült a zöldhasúval szemben.

Középpontban az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások

A nemzetközi pénzpiacokat döntően a múlt héten folytatódó amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások alakulása határozta meg.
A hangulatot már hétfőn javította, hogy az amerikai törvényhozásnak sikerült megállapodnia az újabb kormányzati leállás elkerüléséről, kedden pedig az robbantotta be a piacokat, hogy Donald Trump elnök hajlandó elhalasztani a kínai termékek vámemelésének március elsejei határidejét.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az európai tőzsdék emelkedését több, vártnál jobb vállalati eredmény, így a Michelin, a Nestlé, a Commerzbank, az Airbus, az AstraZeneca gyorsjelentése is támogatta.
Csütörtökön azonban alaposan lehűtötte a hangulatot, hogy a várt növekedés helyett az amerikai kiskereskedelmi forgalom kilenc éve nem látott mértékben, 1,2 százalékkal zuhant egy hónap alatt.Pénteken viszont újra kilőttek a részvénypiacok az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások kedvező haladása miatt. A legfontosabb európai tőzsdék 2,3-4,4 százalékkal, köztük a német DAX index 3,6, a vezető amerikai indexek pedig 2,4-3,1 százalékponttal emelkedtek a múlt héten.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK