Európai szinten is példamutató a magyar gazdaság

2019.02.18. 20:22

Tavaly háromszor gyorsabban bővült a magyar gazdaság más európai uniós tagországoknál, ráadásul 2010-hez képest jelenleg 800 ezerrel több magyar dolgozik, és egyre kevesebb adóterhe van a kisvállalkozóknak is. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Versenyképességi Tanács brüsszeli ülésén azt mondta, ezek az eredmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy múlt héten a Standard and Poor's felminősítette Magyarországot. 

„A magyar kormány a magyarok érdekében épp az ellenkezőjét vitte véghez az elmúlt időszakban annak, amit a brüsszeli bürokraták javasoltak. Többek között munkát adott segélyek helyett, megadóztatta a multinacionális vállalatokat, a bevándorlók helyett a gyermeket nevelő családokat támogatta. Az elmúlt évek eredményei alapján ez volt kifizetődő stratégia, emiatt is minősítette fel Magyarországot a Standard and Poor's, hiszen jóval az unió átlaga fölött bővül a magyar gazdaság” – hívta fel rá a figyelmet György László. 

Az ITM államtitkára egyeztetett a dízelautók károsanyag-kibocsátásáról, részt vett az Európai Unió (EU) hosszú távú klímastratégiájáról és a mesterséges intelligenciáról folytatott miniszteri vitákban is.

Elmondta azt is, hogy a magyar kormány a környezettudatosság erősítésére törekszik, ezért Magyarország 2030-ra a villamos energia 90 százalékát tiszta, szén-dioxid-mentes erőművekben fogja előállítani. Hozzátette: Magyarország támogatja Európát abban, hogy megőrizze vezető szerepét a tiszta energiatermelésre épülő ipar terén, és abban is, hogy részletes vitát folytasson arról, 2050-re milyen módon csökkenthető 80-100 százalékkal az unió szén-dioxid-kibocsátása. Ehhez elengedhetetlen többek között az is, hogy az európai cégek energiahatékony, gazdaságos és alacsony károsanyag-kibocsátású autókat gyártsanak.

800 ezerrel több embernek van munkája most, mint 2010-benForrás: Shutterstock

Az államtitkár szerint az értelmetlen és elhamarkodott vállalások azonban Európa fenntarthatóságát, európai állampolgárok millióinak megélhetését, százezrek munkahelyét veszélyeztethetik. Különösen káros következményei lehetnek egy 2018. decemberi uniós bírósági ítéletnek a gépjárművek kibocsátása kapcsán, amely akár oda is vezethet, hogy 2020-ban 7,5 millió új, Európában gyártott autót nem lehetne üzembe helyezni a kontinensen.

Magyarország úgy véli, hogy az uniónak továbbra is támogatnia kell a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésére irányuló törekvéseket és az alternatív technológiák terjesztését, azonban az európai gazdaság egyik motorja, az autóipar számára megfelelő felkészülési időt kell biztosítani az új szabályozásoknak való megfeleléshez – tette hozzá.

A tanácsülés alkalmával Magyarország csatlakozott az Európai Blokklánc Partnerséghez. Az aláírási ceremónián György László kiemelte, hogy ez a technológia új üzleti lehetőségeket nyithat, hatékonyabbá és biztonságosabbá teheti a közszolgáltatásokat az európai állampolgárok számára – közölte az ITM.

KAPCSOLÓDÓ CIKK